Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 3 (77. szám) - Az államtitkokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény, valamint azzal összefüggésben más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DEMETER ERVIN (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
3845 Azonban, tisztelt képviselőtá rsaim, a téma komolysága megkövetelte volna, hogy érdemben megismerhessük Demeter Ervin képviselőtársam álláspontját. Kétségtelenül igaz az, hogy a ma hatályos Házszabály egy súlyos szervi fogyatékosságban szenved: nem teszi lehetővé, hogy a kapcsolódó mód osító indítványokról a plenáris üléseken bármiféle vita folyjon. Azonban éppen emiatt szükséges az, hogy már maguk a módosító indítványok is a lényeget tartalmazzák, tehát, hogy megismertesse az egyik oldal a másik oldalt a saját álláspontjával, jelezze, h ogy milyen feltételek mellett hajlandó vagy nem hajlandó egy beterjesztett indítványt, mondjuk, egy törvényjavaslatot támogatni. Éppen ezt a lehetőséget zárta ki Demeter Ervin képviselőtársam az általa alkalmazott megoldással. Nem lehet most reagálni arra, hogy az általa javasolt változtatások - például a kormánynak adott felhatalmazások - reálisake, avagy sem, mi a tényleges céljuk, mi a tényleges tartalmuk. Szükséges lett volna az, hogy a kormánypárti képviselők mindezeket lássák, tanulmányozhassák. Mind ezek előrebocsátásával kell jeleznem azt, hogy a kormánypárti képviselők közül egyedül én nyújtottam be módosító indítványokat. Nem szándékozunk érdemi kapcsolódó módosító indítványt benyújtani, pontosítókat azonban igen. Az általam benyújtott módosító ind ítványok célja valóban jogtechnikai, szerkesztési kérdéseknek a megoldása, tehát nem kívánjuk érdemben most megváltoztatni a törvényjavaslatot. A két kormánypárt teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a mostani törvényjavaslatnak mi a célja, nem kíván más feladatokat róni erre a javaslatra. Nem a mércét kívánjuk lejjebb helyezni, hanem - mint ezt az általános vita során már jeleztük - a jogharmonizációs kötelezettségünknek akarunk eleget tenni, és valamelyest az államtitokról és szolgálati titokról szó ló törvényt próbáljuk javítani, önmagával és más törvényekkel összhangba hozni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett Demeter Ervin képviselő úr. DEMETER ERVIN (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak hogy Wiener György képviselőtársamnak segítsek, tájékoztatom, hogy a mai napon, a vitát jelentősen megelőzően, körülbelül 12 óra felé benyújtottam a kapcsolódó módosító indítványokat, és az általános vitában igyekeztem felvetéseimet önöknek elmondani, dacolva a kormánypárti többség sajátos, mondhatnám, jogsértő házszabályértelmezésével, ami jelentősen igyekezett ezt korlátolni, de talán megtaláltam az eszközeit, hogy elmondjam. De - segítésé re, tisztelt képviselőtársam - a kapcsolódó módosító javaslat úgy szól: “A törvényjavaslat 17. §a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: Felhatalmazást kap a kormány, hogy 2003. október 31ig rendelettel állapítsa meg a minősített adatok kezelésének rend jét, ennek részeként a más államoktól, nemzetközi szervezetektől kapott minősített adatok védelmének szabályait, továbbá a (3) bekezdésben meghatározott felülvizsgálat részletes szabályait.” A másik módosító javaslat pedig a 17. § (3) bekezdését az alábbia kkal próbálja kiegészíteni: “A törvényjavaslat 4. §ának (1) bekezdése szerinti szolgálatititokköröket e törvény hatálybalépését követő 90 napon belül felül kell vizsgálni - itt teszek hozzá , továbbá a titokbirtokos szervek vezetői 2003. december 31ig intézkednek a minősített iratok kezelésére vonatkozó belső szabályzataiknak e törvénnyel és a végrehajtásra kiadott jogszabályokkal összhangban történő módosításáról.” Erről szólnak a módosító javaslataim, tisztelt képviselő úr, mindent ismerhet, egy betűv el sincs több a papíron, úgyhogy remélem, segítettem a vitában való részvételét. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Kétperces felszólalásra jelentkezett szintén Wiener György képviselő úr, MSZP. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) :