Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 2 (76. szám) - A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár:
3709 DR. VERES JÁNOS pénzügymini sztérium államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Többen kapacitálnak, hogy így 11 óra után hosszasan ecseteljem ennek az egyezménynek az előnyeit. Csak azt szeretném elmondani, hogy a megállapodás tartalmát tekintve megf elel a nemzetközi gyakorlatnak, a Magyar Köztársaság által eddig megkötött más kétoldalú szerződésekben foglaltaknak. A nemzetközi megállapodások megkötésének alkotmányos szabályai szerint az Üzbég Köztársaság kormányával kötött beruházásvédelmi megállapod ás már hatályba lépett. Ahhoz, hogy a megállapodás a belső jog részévé váljon, szükséges törvényben való kihirdetése, amiről az Országgyűlésnek kell rendelkeznie. Az elmondottak alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy szavazatával erősítse meg a hatál yba lépést. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Remélem, üzbég partnereink nem fognak megsértődni a rövid expozé miatt. Tisztelt Országgyűlés! Írásban előre senki nem jelentkezett ehhez a napirendi ponthoz. Megkérdezem, hogy kívá ne valaki 5 perces időkeretben felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezés nem érkezett, válaszolni ebben az esetben nem szükséges. Módosító javaslatot sem nyújtott be senki. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Részletes vitára módosító ja vaslat hiányában nem kerül sor. Kizárólag a törvényjavaslat elfogadásáról kell döntenünk. Megkérdezem, hogy vane ezzel kapcsolatban bárkinek észrevétele. (Nincs jelentkező.) Nincs. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Megkérdezem a tiszte lt Országgyűlést, elfogadjae a Magyar Köztársaság kormánya és az Üzbég Köztársaság kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről Budapesten, 2002. október 28án aláírt megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Kérem, szava zzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 298 igen szavazattal, 1 nem ellenében elfogadta az előterjesztést. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás ELNÖK (dr. Szájer József) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló törvényjavasla t módosító javaslatainak határozathozatala . Az előterjesztést T/2822. számon, az együttes bizottsági ajánlásokat pedig T/2822/12. és 19. számokon kapták kézhez. Ismét megadom a szót Veres János államtitkár úrnak, aki zárszavában válaszolni kíván a tőkepiac i törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat vitájában elhangzottakra is. Megadom a szót. DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megint csak a késői időre való tekintettel a részle tes válaszokkal szemben megígérem azt, hogy az ellenzéki képviselők közül azokkal, akik aktívak voltak a vitában, külön megbeszélés tárgyává tesszük majd a felvetéseikre adott reagálásokat. Így Herényi képviselő úrnak és Dancsó képviselő úrnak ezt a reagál ást később meg fogom tenni. Azt kérném, hogy a kormány által támogatott javaslatokat a Ház is fogadja el, és ennek alapján úgy gondolom, hogy egy jó módosítást fogadhat el a Ház a későbbiekre nézve.