Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 17 (49. szám) - Mentelmi ügyről - Frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter:
363 Ugyanakkor a kormány az elmúlt időszakban, 2002 második félévében számos olyan javaslatot tett, amit az Országgyűlés később törvénybe foglalt, így javaslatot tett - és az Országgyűlés ezt el is fogadva beépítette a mindenkori érvé nyes magyar szabályozásba - olyan adó jellegű támogatásokra, olyan adózási szabályokra, amelyek a hazai vállalkozások, a Magyarországon működő cégek számára rendkívül fontosak; a későbbiekre kedvezményeket fogadott el. Ilyen módon elfogadtuk a gyorsított a mortizáció elszámolási lehetőségét; a fejlesztési tartalék intézményét, amely lényegében adómentes fejlesztésiforrásfelhasználást tesz lehetővé a gazdálkodó szervezeteknek, csökkentettük a fix összegű egészségügyi hozzájárulás mértékét 1050 forinttal havo nta; kedvezményeket vezettünk be a szakképzés, a felnőttoktatás, a foglalkoztatás támogatására; és lényeges intézkedésekkel csökkentek a befektetők, a vállalkozók adminisztrációs kötöttségei is. Ezekről a döntéseket a parlamenti többség hozta meg az elmúlt év végén, és ezen döntések következményei nyilvánvalóan a 2003. évben a vállalkozók működési feltételeit már lényegesen befolyásolják. Ugyanakkor részben az erre az évre érvényes 2003. évi költségvetésben, részben pedig más intézkedések révén komoly dönté sek születtek az infrastruktúra fejlesztésében, az elérhetőség, a gazdaságilag elmaradott területek megközelíthetőségének a javítása tárgykörében, azért is, hogy a korábban tervekkel nem rendelkező vagy késleltetett tervekkel rendelkező útépítések folytató djanak Magyarországon. Örömmel hallhatjuk, ma már látjuk a sajtóban is, hogy megszülettek azok a döntések, amelyek rövid időn belül az ország számos olyan területének autópályával történő elérhetőségét biztosítani fogják, amit régóta várunk, és régóta szer etnénk, hogy bekövetkezzen. Emellett a hétvégi sajtóban találkozhattunk azzal is, hogy immáron újsághirdetések formájában közzé lett téve egyrészt a Smart Hungaryprogram, másrészt pedig a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program ez évre érvényes pályázats ora. Mindezek a pályázatok jól látható módon biztosítani fogják a Magyarországon működő vállalkozások számára azt, hogy versenyképességüket növelve, immáron az Európai Unió tagjaként Magyarországon a következő évben olyan gazdasági tevékenységet folytassan ak, amely mind az országnak, mind az adott vállalkozásnak, azok tulajdonosainak megfelelő gazdasági megélhetést, jövedelemtermelést fog biztosítani. Fontosnak tartom azt is, hogy ezen programok, ezen pályázatok majdani értékelésekor az átlátható, ellenőriz hető döntéshozatal is biztosított legyen, nem úgy, mint az ezt megelőző időszakban. Folytatódnak emellett olyan korábban megkezdett programok is, mint a Széchenyikártya, a kamat- és garanciadíj állami támogatásból fedezett részével kedvezményes kamatozású forgóeszköz hitelezése, folytatódik a mikrohitelprogram, amelynél, remélem, a kormány figyelembe tudja venni a BVA által kialakított Budapesthitel olyan paramétereit, amelyek a költségvetési forrásokon túlmenően a szabad pénzpiaci eszközök bevonását is lehetővé teszik a jövőben. És nagyon örülök annak, hogy az Európatervben meghirdetett, tőkepótlást szolgáló intézkedések igen sok hazai vállalkozás számára fogják megteremteni a felzárkózás lehetőségét. A Magyar Szocialista Párt frakciója hangsúlyosan tám ogatja mindezeket az intézkedéseket mind az infrastruktúrafejlesztés, mind az adórendszer egyszerűsítése, mind pedig az Európatervben meghirdetett intézkedések tárgykörében. Remélem, hogy a későbbiek során megfelelő eredményekről is be fogunk tudni számo lni ezen programok befejezésével. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány nevében megadom a szót Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter úrnak. Min iszter úr! DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 482 nap van addig, amíg az egységes piac, az egységes európai piac Magyarországon is hivatalosan működni fog, és annak a részeseivé válunk. Ennek a 482 napnak a kihasználása érdekében tevékenykedik a kormány, és sajnos azt kell mondanunk, hogy nem csupán arra kell függesztenünk a szemünket, hogy mi van