Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 2 (76. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
3600 Egy olyan kicsi nyitott gazdaság esetében rendkívül fontos annak megőrzése, hogy legyenek beruházások, és legyen beruházóknak érdekeltségük, magyar beruházóknak éppúgy, mint a külföldieknek. Éppen két évvel e zelőtt állapítottuk meg azt közösen, hogy elvesztették a kis- és középcégek a beruházói érdekeltségüket; és a nagy cégek is, hiszen az üzleti beruházások negyedévről negyedévre estek vissza. Most éppen egy olyan furcsa negyedévet élünk meg, amikor ez a tre nd megfordult. Ha valaki az utolsó negyedév adatait tanulmányozza, akkor azt láthatja, hogy végre a feldolgozóiparban beruházásérdekeltség, beruházásélénkülés kezdődött meg, szemben az előző trenddel, amikor egy lefelé menő trendet láttunk, most egy fölfel é menő trend indulhatott el. Ez annak ellenére következett be, hogy a világgazdaságban a tőkeáramlás a felére csökkent két év alatt, és nyilván ez alól mi sem vonhatjuk ki magunkat. Ez annak ellenére következett be, hogy a korábbi, nehezen kiszámítható két éves költségvetésre építő gazdaságpolitika után alig egy évvel sikerült azt az új irányt kirajzolni, amiben a kisvállalkozók számára a pénzhez jutás forrását mutattuk meg, az olcsó, hosszú lejáratú hitelprogram, az Európahitelprogram beindításával; amikor azt is megmutattuk, hogy nem csupán egyetlenegy orvosságot alkalmazunk, hanem nagyon sok mindent: a hitelek mellett a pályázati támogatásokat, a hitelek mellett a különböző felkészítő programokat, a hitelek mellett az átfogó infrastruktúrafejlesztést. Hi szen enélkül nem lehet semmilyen tájon hozzáférhetőséget biztosítani a munkaerőforrásokhoz. (13.40) A másik fontos dolog, amit látnunk kell, az, hogy a következő időszakra végre vannak kiszámítható mechanizmusok: nemcsak a hitelezésben, hogy négyfokú rends zert hirdettünk meg a kis- és középvállalatoknak; nemcsak abban, hogy van egy négyéves gazdaságfejlesztési programunk; nemcsak abban, hogy az infrastruktúrafejlesztés forrásait és működését meghirdettük; nemcsak abban, hogy végre világosan, nyugodtan bízh atunk abban, hogy elkövetkezik az Unióhoz való csatlakozásunk, és az Unióban követett gazdaságpolitikai irányokat, eszközöket és formákat fogjuk alkalmazni, hanem végre világosan azt is tudjuk, hogy a nemzeti fejlesztési terv és az erre felfűzött támogatás ok birtokában a különböző régiók közötti elmaradás meghatározott időn belül csillapítható. Lényegében egyegy gazdaság felfelé ívelését azok a döntések határozzák meg, amelyek nem pillanatnyiak, hanem hosszú távra hatnak ki. Ilyennek tekintjük a munkaerőpi acon az értelmes munkaerő, a pedagógusok bérére vonatkozó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) döntéseket, és ilyennek tekintjük a költségvetési kiigazítást a versenyképesség érdekében. Ez adócsökkentés nélkül nem működik. Kösz önöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kuncze Gábor frakcióvezető úr a Szabad Demokraták Szövetsége képvi selőcsoportjából: “Paks” címmel. Öné a szó, frakcióvezető úr. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Április 10éről 11ére virradó éjszaka Pakson ü zemzavar keletkezett. Ilyen esetekre az erőmű részére bejelentési, illetve tájékoztatási kötelezettséget ír elő részben az atomenergiatörvény, részben a gyors értesítésekről szóló nemzetközi egyezmény, amelyhez Magyarország csatlakozott, illetve a szomszé d országokkal kötött megállapodások is. A paksi atomerőmű ezeknek a jelentési kötelezettségeknek is, beleértve a tájékoztatási kötelezettséget is, eleget tett. Természetesen az adott ügyben érdemes tovább vizsgálni, hogy vajon mindenben megfelelő módon táj ékoztattáke a közvéleményt, és ami a környező önkormányzatok tájékoztatását illeti, tény, hogy itt voltak hibák - ezeket azóta kiküszöbölték. Az önkormányzatoktól kapott információim szerint most megfelelő módon kiszolgálják őket, mint ahogy egyébként az elmúlt három hétben az atomerőmű mindennap tartott sajtótájékoztatót, és minden egyes, az atomerőművel kapcsolatos eseményről beszámolt.