Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 27 (74. szám) - A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat általános vi... - ELNÖK (Mandur László): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
3510 Köszönöm szépen, elnök ú r, a türelmét. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Jauernik István úrnak, a Szocialista Párt képviselőjének. JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim! Úgy gondolom, nem lehet elmenni a Kovács képviselő úr által mondott súlyos mondatok mellett, hogy becsaptuk az önkormányzatokat. A kormányprogramban megfogalmazott választási ígéretek négy évre szóló ígéretek voltak, ezt önök is jól tudják, önök is így tettek ígéreteket a választási kampán yban. Szeretném emlékeztetni Kovács képviselő urat, hogy nemcsak a kormánypárti képviselők szavazták meg múlt év nyarán a közalkalmazotti fizetést, hanem ellenzéki képviselők is megszavazták. (18.40) Az 5050 milliárddal kapcsolatban nem változott a vélemé nyünk, most is azt gondolom, azt gondoljuk, hogy valóban szüksége van az önkormányzatoknak arra a 100 milliárd forintra, mert az előző években legalább 100 milliárd forint forráskivonás történt az önkormányzatok finanszírozási rendszeréből. Tehát nem válto zott ez ügyben a véleményünk, továbbra is szükségesnek tartjuk ezt az összeget. Azt gondolom, a bérhikivel kapcsolatban fölösleges azt a látszatot kelteni, hogy nem működik jól a rendszer, hogy ez egy látszattevékenység volt. 7,5 milliárd forintos támogatá si igényt nyújtottak be az önkormányzatok, én nagyon bízom benne, hogy majdnem száz százalékban jogos lesz ez az igény, és megkapják az önkormányzatok. Minden olyan önkormányzat, ahol a közalkalmazottak bérnövekményének nincs meg a fedezete, jogosult a tám ogatásra (Babák Mihály közbeszólása.) , és megkapja ezt. Előleget kaptak már az önkormányzatok, tessenek utánaszámolni, a költségvetési törvényben itt, a parlamentben fogadtuk el a feltételeket. Én pontosan emlékszem, az önök oldaláról, ellenzéki képviselők oldaláról nem érkezett módosító indítvány akkor a bérhiki szabályozásához képest. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Persze lehetne sokkal több pénzt adni az önkormányzatoknak (Babák Mihály közbeszólása.) , ha lenne miből. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖ K (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Balsay Istvánnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon! BALSAY ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az államt itkár úrhoz szólnék, és az arányokról szeretnék önnek beszélni. Én azon nem kevés fideszes képviselő közé tartozom, aki támogatta és támogatja, hogy az ország fővárosa közel 200 milliárd forintos beruházás keretében metrófejlesztésben részesüljön. Azok köz é tartozom, akik arra is felhívják a figyelmet, hogy ez a felszíni tömegközlekedés problémáit nem oldja meg, legalábbis nem kardinálisan. De az arányok tekintetében szeretném az államtitkár úr, a tisztelt Ház és a közvélemény figyelmét arra felhívni, hogy amiről beszélünk, az új címzett támogatások mintegy 4,5 milliárd éves szintű lehetőséget adnak; a jövő évben valószínű, hogy a meghatározottság, a jövő évre áthúzódó fejlesztési igények ezt a 4 milliárdot is lenyelik, hiszen nem nagyon lesz lehetőség arra, hogy ezeket a beruházásokat bővítsük. Arányait tekintetve, a 3167 önkormányzatnál 4,5 milliárdról beszélünk - lehet, hogy van benne egykét kerületi is, örülnék neki , ugyanakkor ezzel szemben áll egy közel 200 milliárdos szükséges fejlesztés. Tisztelett el arra kérem az államtitkár urat, hogy sürgősen tekintsük át az uniós decentralizált pénzalapokat a címzett, céltámogatási rendszerben, mert nem fognak működni főleg azok a