Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 27 (74. szám) - A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat általános vi... - ELNÖK (Mandur László): - DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz):
3506 kérjük, hogy tekintsük át együtt, hogy ne l egyenek újabb és újabb hátrányos kistérségek, térségek ebben az országban. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Normál felszólalásra megadom a szót Mátrai Mártának, a Fidesz képviselő asszonyának. Parancsoljon! DR. MÁ TRAI MÁRTA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az államtitkár úr expozéjában a már sokak által elmondottakat hangsúlyozta, nevezetesen azt, hogy országosan 55 igény került elbírálásra, ugyanakkor azt viszont bölcsen elhallgatta, hogy több mint 400 igény pedig elutasításra került. Kiemelte a közoktatási és kulturális beruházások támogatását, sajnos azonban valószínű, hogy nem egyforma törvényjavaslatot olvastunk, az általam olvasottból ez nem köszön vissza. A tisztelt képviselőtársaimat és a tisztelt Országgyűlést szeretném emlékeztetni a tavaly februárban Medgyessy Péter miniszterelnök úr által elmondott beszédre, amit a Pilvax kávéházban tett meg. Ott, egyetértésben a nemzettel, a következő gondolatokat mondt a, lehet, hogy nem szó szerint idézem. Kiemelt figyelmet, támogatást és pénzügyi felemelkedést ígért az önkormányzatoknak. Azóta, meg kell hogy állapítsuk, az országban nem történt semmi az önkormányzatok tekintetében, sőt azt kell mondjuk, hogy az önkormá nyzatok felélik a saját vagyonukat, azonkívül a pénzügyi lehetőségeiket a működési költségeikre fordítják, és sajnos a beruházások elmaradnak, tehát teszik ezt a beruházások rovására. Azt is ígérte akkor a miniszterelnök úr, hogy nem lesz megkülönböztetés az országban aszerint, hogy a polgármester valamelyik településen milyen pártállású. Sajnos, tudnunk kell, és ma már leszűrhetjük azt a tapasztalatot, hogy ezt a gondolatot sem lehet komolyan venni. Ráadásul én Kaposvár megyei jogú város nevében elmondanám azt, hogy nagyon sajnálom, hogy nem ül itt a belügyminiszter asszony, Lamperth Mónika, aki Kaposvár egyéni országgyűlési képviselője, és aki tulajdonképpen a város által benyújtott címzett támogatásokat, ami oly sokszor le lett vele egyeztetve, úgy terjes ztette a kormány elé, hogy nem támogatott. Megkérdeztem volna tőle, hogy miért. Nagyon sajnálom, hogy nincs itt, de bízom abban, hogy a szó szerinti jegyzőkönyvet majd elolvassa, és ezekre a miértekre, az általam feltett kérdésre majd valamikor talán megka pjuk a választ. Azonban Kaposvár megyei jogú város polgárainak azt az igényét szeretném ismertetni, amely pontosan a kulturális beruházásokkal kapcsolatban merül fel, és ezeket az igényeket próbálom részletezni, ugyanakkor kitérnék arra, amit itt Kolber Is tván képviselőtársam elmondott, és én hamisnak tartom azt az érvelést, hogy nincs törvényi lehetőség, nincs törvényi felhatalmazás arra, hogy a Kaposvár által benyújtott, különösen kiemelt két beruházást, a kaposvári 450 fős kollégium támogatását tulajdonk éppen nem támogatja a kormány. Tulajdonképpen már rá is tértem arra, hogy mely beruházásokról szeretnék konkrétan beszélni, különös tekintettel kettőről, a 450 férőhelyes kollégiumról és a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépiskola és Gimnázium áttelepít éséről. Sajnos, nagyon fogy az időm, valószínű, hogy nem tudom kifejteni részletesen, majd akkor kétpercesben folytatom. Kaposvár megyei jogú város önkormányzata a 450 férőhelyes kollégium építéséhez 2001ben nyert el nagyon jelentős címzett támogatást, és 2000. május 5én megvalósíthatósági tanulmány alapján a beruházás teljes bekerülési költsége növekedett, ezért ezt a növekedést próbálja most ezzel a címzett támogatással megoldani. A megvalósíthatósági tanulmányt elfogadó kormánydöntést követően tervpály ázatot írt ki a város, és a tervpályázatot elnyert tervező engedélyezési tervet készített el, amelyet a 2001 decemberében megjelent, a 46/2001es oktatási miniszteri rendelet által megfogalmazott szakmai követelmények figyelembevételével valósított meg.