Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 26 (73. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - SÁGI JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szájer József): - PICHLER IMRE (MDF):
3341 nyerni ezzel, mert nem ez a feladata ennek a tantervi struktúrabeli különbségnek. Minden szakrendszerű tantárgynak megvan a maga módszertana , nem lehet egyik vagy másik módszer szerint megtanítani. Nagyon helyesen mondta képviselő úr, hogy mi Országgyűlés vagyunk, nem pedig szakszervezet. Ezzel kapcsolatosan én meg azt tenném hozzá: mi Országgyűlés vagyunk, és nem módszertani kutatók. Hagyjuk őrájuk, hogy mely tantárgyat milyen tantervi struktúrában lehet és kell tanítani, és ne rendeljük alá ennek a tantervi struktúrának a törvény szellemét és szerkezetét. Ez a nagy hibája többek között ennek a törvénymódosításnak. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Két percben következik Sági József képviselő úr, Fidesz. SÁGI JÓZSEF (Fidesz) : Elnök Úr! Szabó Zoltán képviselő úr ritkán szól úgy hozzá, hogy ne inspirálna másokat további hozzászólásokra. Most is í gy történt. De amit most tett, a maga nemében példátlan is volt ahhoz képest, hogy egy baloldali képviselő olyan mondatokat talált mondani a felszólalása legelején, amit szerintem majd sokszor fognak még idézni a parlamentben. Most vált világossá számunkra , hogy az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés, a költségvetési törvény és ez a törvénymódosítás voltaképpen egy célt szolgál, és ennek az egy célnak az a szegregációs törekvés áll a középpontjában, amit már a '94től '98ig tartó ciklusban is egyfolytá ban bíráltunk. Önök most ennek megint a szolgálatába állottak. Az, hogy elmaradt a kistelepülések normatívájának megemelése, plusznormatívák megemelése, az, hogy ezt később nem tudják finanszírozni a költségvetési törvény miatt az önkormányzatok, az, hogy szakaszolják a közoktatást, az, hogy felviszik a tanítókat a felső tagozatba - különböző százalékos arányban persze , ez mindmind egy irányba hat, abba, hogy bosszút kell állni a kistelepüléseken, ahol önök csúfos vereséget szenvedtek. Az meg aztán kimon dottan példátlan, képviselő úr, hogy ön, a baloldali párt képviselője mondja azt, hogy hát, utcára küld pár ezer pedagógus, akkor legfeljebb majd gondoskodunk róluk. A szakszervezet számításai szerint tízezer emberről van szó. Ha önök, ön úgy vélekedik eze kről a pedagógusokról, hogy majd mind talál állást nekik, hát tessék, megadjuk nekik az ön címét, és akkor önt keresik majd. Ilyet ön hogyan mondhat egyáltalán? Valóban erről van szó, sőt, lehet, hogy még több pedagógusról van szó, akik majd utcára fognak kerülni, és többségében kistelepülési iskolák dolgozói lesznek ezek. Képviselő úr, higgye el, ez a törvény nem más, mint felszólítás egy keringőre: ettől kezdve a kistelepülések polgármesterei meg képviselőtestületei sorban írják az összevonásról meg a me gszüntetésről szóló határozataikat. Ha nem hiszi el, nézzen utána: így történik. ELNÖK (dr. Szájer József) : Pichler Imre képviselő úr következik, MDF. PICHLER IMRE (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor a bizottsági ülésen már több órája a módosító javas latokat tárgyaltuk, nekem volt egy javaslatom, hogy akkor tennénk jót ennek az oktatásitörvénymódosításnak, ha az egészet visszavonná a kormánypárt. Erre nem került sor, mert az SZDSZ nem is képviselte magát, nem volt, aki netalántán ennek még hangot is a dott volna. De én azt hiszem, hogy nem volt felelőtlen kijelentés részemről, bár ott megmosolyogtuk elég rendesen, és mindenki azt mondta, hogy na ne, de tényleg, picit fárasztó volt már. Valahogy úgy éreztem én is, hogy minden egyes módosító javaslatnál, amikor föltette elnök úr a kérdést, az lett a vége, hogy a kormány nem támogatja, a bizottság nem támogatja. Legalábbis nekünk, MDFeseknek egyetlenegy módosító javaslatunkra sem mondta a kormányoldal, hogy el van fogadva - igaz, hogy helyesírási hibát nem találtak.