Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 26 (73. szám) - Személyi ügy: - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz):
3300 információk állnake ehhez rendelkezésre, ez megfelelően szolgáljae az alapos döntést, vagy pedig még bizonyos adatokat ehhez be kell gyűjtenie. Másrészt pedig az eljáró bíróságoknak megfelelő közösségi anyagi jogi ismerettel is rendelke zniük kell ahhoz, hogy kellőképpen tudják ezt a jogintézményt alkalmazni, és valóban - ahogy az előbb mondottam - kellő pillanatban tudják ezt az Európai Bíróság elé terjeszteni. Még egy jelentősége van ennek a jogintézménynek, amiről az államtitkár úr nem ejtett szót. Nevezetesen az, hogy amikor e jogintézmény igénybevételére kerül sor, az eljáró bíróság egyúttal az összefoglalt kérelmét megküldi az Igazságügyi Minisztériumnak is, pontosan avégett, hogy az Igazságügyi Minisztérium lássa, milyen jogkérdésbe n fordultak az Európai Bírósághoz, és az ebből fakadó kellő jogalkotási indítványokat meg tudja tenni, tehát a kellő törvény- vagy jogszabálymódosítási előterjesztésekkel megfelelő időben és megfelelő terjedelemben éljen. Ugyan egy meglehetősen rövid, de jelentőségében mégis igen nagy törvényjavaslattal állunk szemben, amely elősegíti az igazságszolgáltatás rendszerének az európai uniós jogrendszerhez történő igazodását. Ezt előrebocsátva, megismételve az MSZP parlamenti frakciójának támogató álláspontját, ugyanezt kérem a parlament valamennyi frakciójától. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. (Folyamatos zaj.) Tisztelt képviselőtársaim, kérem, nagyobb csendben figyeljék a felszólalót. Írásban elő re jelentkezett Vitányi István képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Önt illeti a szó. DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A FideszMagyar Polgári Szövetség parlamenti frakciója támogatja a törvényjav aslat rendelkezéseit. Tisztában vagyunk azzal, hogy az uniós jogharmonizációs kötelezettségeinknek egyik fontos eleme az, hogy a közösségi jogszabályok csatlakozás utáni alkalmazhatóságához módosítanunk kell belső jogszabályaink egy részét. Jelen esetben a rról van szó, hogy ahhoz, hogy a csatlakozás után a magyar bíróságok kezdeményezhessék az Európai Bíróság úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárását (Zaj. - Az elnök csenget.) , szükséges a magyar eljárási törvények módosítása. Fontos intézmény bevezetés éről van szó. A magyar bírák a csatlakozás utáni pillanattól kötelesek lesznek alkalmazni a magyar jogszabályok mellett az uniós normákat is, amelyeknek egy részét még nem is ismerik, nem is ismerhetik. Ez nem kis kihívás abban a helyzetben, amikor egyik n apról a másikra a magyar bírákra szakad egy hatalmas uniós jogszabálytömeg a maga teljesen újszerű jogszemléletével. Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárása segítséget nyújt a nemzeti bíróságok számára az uniós normák értelmezéséhez, így az uni ós csatlakozástól a magyar bírák is, amennyiben kétség merül fel bennük az uniós norma alkalmazhatóságával kapcsolatban, kérhetik az Európai Bíróság jogértelmezését. Tisztelt Államtitkár Ú r! Eddig minden olyan esetben, amikor az ország uniós jogharmonizációs kötelezettségéről volt szó, számíthattak támogató szavazatainkra. Ez így lesz ezután is. Azonban engedje meg nekem, hogy néhány dologra felhívjam a figyelmet a tisztánlátás kedvéért a t örvényjavaslatban. Azt gondolom, hogy a polgárok tárgyilagos tájékoztatása az uniós népszavazás után is fontos. Őszintén el kell mondani, hogy mivel jár az Európai Unióhoz történő csatlakozás. Nem szabad azt gondolni, hogy a csatlakozás után a felek egy pe res eljárásban bármikor kérhetik a magyar bírót, hogy az uniós jog értelmezésével kapcsolatban forduljon az Európai Bírósághoz. A magyar bíróknak ez ugyanis nem kötelessége, csak egy lehetőség, amivel él vagy nem él. Egyetlen kivétel létezik,