Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 26 (73. szám) - Bejelentés a Fidesz névváltoztatásáról - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - NÉMETH ZSOLT (Fidesz):
3224 Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, külügyminiszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 51. § (2) bekezdése értelmében frakciónként kétkét perces hozzászólásra van lehetőség. Elsőként megadom a szót Csapody Miklós képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr! DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnö k Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A hetedik Magyar Állandó Értekezlet e folyamat sodrában egy nagyon fontos állomáshoz érkezett, és már a bevezetőben szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyunk elégedettek a módosításokkal. Nem vagyunk elégedettek, hiszen nem értük el, nem érhettük el közös jóakarattal sem azt az optimumot, aminek ez a törvény szándéka szerint készült volna. A Magyar Demokrata Fórum támogatta, nem ezeket a hiányokat, hanem azt a közös nyilatkozatot, amelynek célja a politikai akarat viszonylag os egységének a megőrzése volt. Mondhattuk volna azt, hogy mi ezt a viszonylagos egységet is megbontjuk, mert például a Magyar Demokrata Fórum tizenhét korábbi javaslata közül csupán azok kerültek be a módosítási csomagba, amelyekkel a felvidékiek, a kárpá taljaiak és az erdélyiek, illetve a vajdaságiak egyetértettek. Nagyon sok minden hiányzott azonban belőle. Mi azonban ebben sem a konfliktust kerestük, hanem a megoldási lehetőségeket munkáltuk. Sajnáljuk, hogy kimaradt a preambulumból a magyar nemzet egys égére vonatkozó mondatszerkezet, és sajnáljuk, ha már miniszter úr említette éppen a magyar tudósokat, akkor azt, hogy korábbi javaslatunk szerint a magyar tudósok fogalomkörét tágítani javasoltuk, hiszen a Magyar Tudományos Akadémiának tiszteleti külső ta gja ma az egész Kárpátmedencéből Magyarországon kívül 25 fő. Mi lesz azokkal, akik szerkesztőségekben, egyetemeken, folyóiratoknál és másutt dolgoznak, és a középiskolás tanárok és a levelező akadémikusok között a magyar kultúrát munkálják? Sok ilyen pont volt. Mi mégsem azt kerestük, hogy mi nincs ebben a törvényben, hanem, mivel a vajdaságiak egy része, az erdélyiek és a felvidékiek el tudták fogadni azt, ami maradt, ezért tehát támogattuk. A Magyar Demokrata Fórum bízik abban, hogy (Az elnök a csengő me gkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az előttünk álló törvénycsomag módosítása során lesz még arra lehetőség, hogy az ellenzék és a kormány egyetértése… ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselő úr! DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF) : …biztosíthassa a törvény tov ábbi javítását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kérdezem képviselőtársaimat, ki kíván még szólni. Hozzászólásra következik Németh Zsolt képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. NÉ METH ZSOLT (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ön azt állítja, hogy egy év intenzív munkát végeztek a státustörvény körül. Én azt tudom mondani, hogy a saját tapasztalataim alapján az elmúlt egy esztendőben a kormányzat c serben hagyta a státustörvényt, nem biztosította megfelelő nemzetközi diplomáciai védelemben, nem kaptak a diplomatáink megfelelő eligazítást a törvénnyel kapcsolatban, és ennek eredményeként az elmúlt egy esztendőben nem javult a nemzetközi klíma a státus törvény körül, hanem romlott.