Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 13 (72. szám) - “Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter:
3143 idén a működési költségek, az anyagi természetűek 2,5 százalékkal, a bérköltségekkel együtt pedig több mint 28 százalékkal növekedtek, tehát éppen ennek a törvényjavaslatnak az a lényege, hogy elsődlegesen a működési költségek folyamatos növelésére törekedjünk, az az évenkénti 150 milliárd ebbe a kasszába kerüljön be azért, mert szeretnénk kiváltani a fejlesztésekre fordítható pénzeszközöket, mégpedig úgy, hogy az állam a regionális hátrányokat csökkentse, egyetértve Tóth képviselő úrral, hogy ahol nincs az önkor mányzatnak esélye, hogy magánbefektető jelenjen meg, ott legyen lehetőségünk közpénzből a fejlesztésekre is. Ezért tehát egyetlen olyan témáját emelném ki, amiben nincs egyetértés köztünk: önök azt állították ebben a vitában, hogy egyetlen érdekképviselet, egyetlen szakmai szerv nem támogatja az általunk beterjesztett törvényjavaslatot és ezt a programot. Szeretném önöket tájékoztatni, hogy a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségétől a betegszervezetekig, az önkormányzatokig sok mindenki vel megbeszéltük az egészség évtizede reformprogramot is és ezt a törvénytervezetet is. Fájdalmas a számunkra, hogy a Magyar Orvosi Kamarával és az EDDSZszel nem tudtunk minden kérdésben vagy jelentős kérdésekben egyetértésre jutni, azonban szeretném azt mondani, hogy ez a törvény nem az egészségügyiekről szól, ez a betegekről szól. Mi megértjük az Orvosi Kamara sajátos álláspontját, tiszteletben tartjuk őket, semmi rosszat nem akarunk a kollégáknak, hiszen elismerjük tudásukat, teljesítményüket és jelentő ségüket. De mint ahogy Vojnik Mária képviselő asszony elmondta, részben tartalmaznak az egészségügyiek azonos feltételek mellett teljesített szerződéseire vagy közreműködői szerződéseire passzusokat, a törvényszövegben megtalálják önök ezeket, ezért külön arra kényszeríteni az önkormányzatokat, hogy az önkormányzati vagyonból juttassanak ingyenesen tulajdonrészt, miközben ezt egyébként a gazdasági társaságokról és a közhasznú társaságokról szóló törvény csak akkor teszi lehetővé, ha ezt nem a törzstőke rová sára, hanem a tőkeemelésből az önkormányzat fizeti meg… - ugyanis régóta tudjuk, hogy nincs ingyen ebéd, nincs ingyen tulajdonrész, az ingyen tulajdonrészt valakinek meg kell fizetnie. Mi nem mondjuk azt, hogy ne kapjanak ilyet az egészségügyi munkavállaló k, ezt sem zárja ki ez a jogszabály, de azt szeretnénk, ha ezt az önkormányzat saját maga dönthetné el, hiszen e tekintetben rendkívül különbözőek az önkormányzatok anyagi feltételei és egyéb lehetőségei. Egy mondatot szeretnék még, egy rövid kitérőt a mód osító indítványokra. Lehet, hogy hiába fáradoztunk, mi ugyanis Csáky képviselő úr, Sisák képviselő úr, Selmeczi Gabriella képviselő asszony helyett is vagy nekik segítve megírtunk jó pár csatlakozó módosító indítványt. Elfogadunk minden olyan javaslatot, n em nyúljuk le az önök jobbító gondolatait (Selmeczi Gabriella közbeszól.) , fel fogjuk ajánlani, hogy adják be önök csatlakozó módosító indítványként mindazokat, amelyeket akceptálni tudunk. Természetesen azokat a módosító indítványokat, amelyeket önök azér t adtak be, hogy ebbe a törvénybe visszaírják a Mikolatörvényt, azokat nem fogjuk tudni támogatni, hiszen akkor nem lett volna szükség a törvény felfüggesztésére. Szeretném a nyilvánosság előtt elmondani, hogy nem azért nem támogatjuk az egyházakra vonatk ozó módosító indítványokat, mert bármilyen fenntartásunk is volna velük kapcsolatban, hanem talán a benyújtó képviselők nem tájékozódhattak közvetlenül az egyházaktól, hogy mi velük megállapodtunk, a benyújtott törvényszöveggel valamennyi egyház valamennyi képviselője írásban egyetért. Így tehát nem kell külön törvényi módosítás ennek az egyetértésnek, ennek a garanciának a kifejtéséhez. Remélem, hogy a részletes vita során és egyébként is fogunk még egymással találkozni. Hadd higgyem, hadd tételezzem fel, hogy őszintén mondták azt, hogy látnak lehetőséget a következő 34 év során az együttműködésre, egy tízéves szakmai program kialakítására, olyan programok támogatására, amelyeket - ha meg tudjuk önöket győzni - a betegek érdekében fog javasolni a kormány, és amelyeknek a támogatását önök sem fogják visszautasítani. Remélem, hogy az ellenzéki képviselők azzal, hogy nem támogatják ezt az indítványunkat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , nem égetik fel az együttműködés, a