Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 4 (46. szám) - Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló, az Országgyűlés 2002. december 17-ei ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter:
32 tarifája, ára, normatívája különkülön. A költségvetés a lakosság számához viszonyítva mindezekre az ellátásokra együttesen garantál önkormányzati normatívát, és azért nekik és csak nekik, mert az önkormányzati törvény szerint a lakosok ellátásának a felelőssége is őket terheli. Alapíthate, létesíthete ilyen szolgáltatást az egyház? Tisztelt képviselőtársaim: igen. Alanyi jogon teheti ezt, nem kell ehhez szer ződnie senkivel. Ez a szabály sem módosult, hiszen közös érdekünk, hogy bővüljön ez a tevékenység, és ne csupán 5200 ember legyen ebben az országban, akiknek az egyházak segítséget tudnak ilyen formában is nyújtani. Az egyházak alapellátó szociális szolgál tatásainak bővülését azonban korlátozza, hogy nem rendelkeznek megfelelő forrásokkal, az önkormányzatoknál van ez a pénz. Számunkra, a javaslattevő számára kézenfekvő volt tehát, hogy előírjuk, de hangsúlyozom, kizárólag csak az önkormányzatok számára, hog y ha nem látják el maguk az említett szolgáltatásokat, akkor kössenek szerződést azokkal, akik ezt megteszik, és fizessék is meg a részükre az önkormányzati normatívából ennek a költségét. Nem kell méltatlanul alkudozniuk, tisztelt képviselőtársaim, az egy házi szolgáltatóknak, hiszen az önkormányzatok kell hogy megkeressék őket. Még ebben az esetben sem kell szerződést kötniük, csak érdemes. Ha egészségügyi szolgáltatások esetében, tisztelt képviselőtársaim, nem merül fel problémaként, hogy az egészségpénzt árral szerződést kell kötniük az egyházak által fenntartott kórházaknak, miért okoz gondot szociális területen a szerződéskötés? Az egységes megoldásra annál is inkább szükség van, mert az egészségügyi és a szociális alapellátást szorosan összehangolva kív ánjuk megszervezni, működtetni és finanszírozni. Ezért tehát közös érdekünk az egységes szabályozás. A mi törvényjavaslatunk tehát valódi megoldást kínál a Harrach Péter által beterjesztett szociális törvény üres paragrafusa helyett, ami nem is került hatá lyba léptetésre, csak 2003. január elsejétől. Ugyanis sem ő, sem az MDFFideszképviselők nem tudták elérni 2001ben, az Orbánkormány Pénzügyminisztériumánál azt, amit most rajtunk kérnek számon, hogy a minisztérium külön előirányzatból finanszírozza a tö rténelmi egyházak által alapított egyházi szolgáltatókat az alapellátás tekintetében is. Nem volt erre, tisztelt képviselőtársaim, sem a 2001es, sem a 2002es költségvetésben egyetlen fillér sem. Tulajdonképpen egy külön törvény, amelyik nincs, szabályozt a volna 2003. január elsejétől, hogyan is kell ezt a finanszírozást megteremteni. Ehelyett mi azt a megoldást javasoltuk, amelyik összhangban van a hatályos törvényekkel, az érvényes nemzetközi és hazai megállapodásokkal. Nem hoztunk létre semmiféle hátrán yos megkülönböztetést. Igaz ugyanakkor, hogy nem is tettünk különbséget az egyes egyházak között, és a civil szervezetekre is velük azonos feltételek vonatkoznak. Ha nem ezt tettük volna, tisztelt képviselőtársaink és tisztelt alkotmányügyi bizottság kiseb bségi véleményezői, akkor lettünk volna alkotmányellenesek. Felajánlottuk ugyanakkor, hogy azok számára, akik valamilyen okból még akkor sem kívánnak szerződést kötni az önkormányzattal, ha megkeresnék őket, a minisztérium külön keretéből biztosí tunk támogatást. Ennek a pályázatnak a feltételeit az egyházakkal közösen alakítottuk ki; igaz, hogy közülük ketten meghívásunk ellenére a legutolsó egyeztetésen nem jelentek meg. Nem voltak és jelenleg sincsenek előítéleteink. Nem a hagyományos baloldali egyházellenességgel - ahogy azt egy korábbi vitában Lezsák Sándor képviselő úr mondta - közelítettük meg ezt a kérdést. Nekem, tisztelt képviselőtársaim, aki falusi orvos koromban a katolikus plébánossal együtt láttam el az idős betegeket, és hat éven át d olgoztam együtt munkatársként a református tiszteletes feleségével, aki a református iszákosmentő missziótól tanultam meg az addiktológiát, a zsidó egyháztól az idősgondozást, a máltaiaktól a hajléktalanellátást, talán nem kell bizonyítani, hogy milyen fon tos és nélkülözhetetlen az a tevékenység, amit az egyházak és a hívő emberek ellátnak. De nem kell erre a kormány figyelmét sem felhívni, hiszen a partnerség és a mások értékeit tiszteletben tartó együttműködés munkánk alapelve.
