Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 13 (72. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter:
3074 Éppen ezért olvastam nagy örömmel a költségvetési törvényben a fogyatékos embereket segítő, támogató szolgálatok működtetésének lehetőségéről. Sajnálatosnak tartom azonban, hogy a szolgálatok működtetésére csak azok az 50 ezres lakosságszámnál nagyobb települési önkormányzatok jogosultak, amelyek még ez évben támogató szolgálatot hoznak létre. Az a települési önkormányzat tehát, amelynek létszáma az elvárt létszámot nem éri el, de támogató szolgálatot szükséges létesítenie, semmilyen támogatásra nem jogosult. A Csepelszigeti, KisDuna menti térségben ugyanakkor elindult egy civil kezdeményezés, amely önkormányzati társulás formájában hívna létre támogató szolgálatot. A törvény jelenleg erre nem biztosít lehetőséget, még akkor sem, ha így jóval meghaladná a kívánt keretet. Javaslom tehát, végezzük el az adminisztratív gát felülvizsgálatát oly módon, hogy az önkormányzati társulás formájában is megv alósítható legyen a fogyatékos személyeket támogató szolgálat létrehozása és működtetése. További nagy előrelépést biztosíthat a gondoskodásban egy, az 1995. év óta változatlan kormányrendelet, mely tartalmazza a súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlek edési kedvezményeit. A közlekedési kedvezmények között szerepel a közlekedési támogatás, melynek jelenlegi összege az alapösszeg és a meghatározott szorzószám szorzata. Az alapösszeg mértéke 7 ezer forint/év, a legnagyobb szorzószám 3,5. Ezzel a szorzóval megállapított támogatás azonban csak annak az 162 éves korú, súlyosan mozgáskorlátozott személynek jár, aki tanulói jogviszonyban van vagy munkaviszonyban áll. Amennyiben az érintett súlyosan mozgáskorlátozott személy sem tanulói jogviszonyban, sem munkav iszonyban nem áll, a támogatás összege az alapösszeg, tehát 7 ezer forint, amelyből gyakorlatilag egy alkalommal sem lehet egy autót megtankolni. Javaslom, vizsgáljuk felül a közlekedési támogatás összegének értékét, illetve azt, hogy autópályadíjkedvezmé nyben részesülhessenek a súlyosan mozgáskorlátozott személyek. E lehetőség biztosításával az érintetteknek 2003 valóban az európai év lehet. Fontos, hogy a kiemelt jelentőségű időszakban a fő figyelmet az önálló életet segítő szolgáltatásokra fordítsuk. Az egyenlő hozzáférés, a részvétel mint cél eléréséhez arra is szükség van, hogy a források megfelelő elosztása révén javuljon a fogyatékkal élők részvételi képessége, és fokozatosan érvényesüljön az önálló élethez való joguk. A mindennapi életben sok fogyat ékos embernek van szüksége támogató szolgálatra és szolgáltatásokra. Ez a támogatás összhangban áll a szolidaritás európai szociális modelljével, egy olyan modellel, amely elismeri az egymásért, kiváltképp pedig a segítségre szorulókért viselt közös felelő sségünket. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Csehák Judit miniszter asszonynak, aki a felszólalásra reagálni kíván. DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter : Tisztelt Elnök Ass zony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon köszönöm, hogy napirend előtti felszólalásában egy minden időben rendkívül fontos kérdésre hívta fel a figyelmet. A minisztérium most tekintette át a törvény megszületése óta a fogyatékosok érdekében megszü letett intézkedéseket, és a tapasztalatunk az, hogy bár sok minden történt, és 2003ban is jelentős előrelépés van ezen a területen, nemcsak a fogyatékosok nemzetközi éve miatt, hanem mert ez a dolgunk, ez a kötelességünk, mégis mérhetetlenül sok tennivaló maradt még hátra. Ezeknek a gyorsított ütemű elvégzésére kell programot készítenünk - erről számot fogunk adni a parlament előtt is , és ez a tárca legfontosabb feladata is. Azért, hogy ez teljes kormányzati támogatással jöhessen létre, hogy ne csak egy vagy egykét tárca feladata legyen, döntött úgy miniszterelnök úr, hogy az esélyegyenlőség javítása érdekében egy tárca nélküli minisztert nevez ki, hogy a különböző kormányszervek, az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti koordináció eredményesebb legyen, és az eddigi hátrányainkat gyorsabban