Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 6 (70. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
2784 különösen a kormány és a magam nevében is képviselő úr felelősségteljes hangvételét és problémafel vetését, mert ha példát kell mutatnunk, akkor azt gondolom, hogy éppen az ilyen kérdésekben és éppen itt, a parlamentben kell a közös cselekvés bázisát és hangvételét, az eszmecsere stílusát kialakítani. Én magam tehát bármi ilyen kezdeményezéshez, a parla ment bármely oldaláról is indulna el, a magam részéről szívesen ajánlkoznék szövetségesnek. Hiszen nem elegendőek a kormányzati programok, nem elegendőek egy javuló gazdaság erőforrásai, ha a közös támogatás, a közös akarat, a közös felelősségérzet hiányzi k mögüle; akkor valóban, ha eredményesek is vagyunk, nem tudunk olyan eredményesek lenni, mint lehetnénk. Ha tehát a képviselő úr képviselőtársai nevében is tudna csatlakozni ezekhez a népegészségügyi, népesedéspolitikai javaslatokhoz, akkor én ezt üdvözöl ném, és azt gondolom, hogy kedvezőbbek lennének a kilátásaink, javulhatnának a reményeink. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pettkó András frakcióvezetőhelye ttes úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, “Fű helyett virág” címmel. Képviselő urat illeti a szó. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hagyományos értékeink szerint május első vasárnapja an yák napja. Ekkor minden embernek, aki még megteheti, az édesanyjával kellene tölteni a napot a drogok népszerűsítése helyett. Csak nem új szokást akarnak ránk erőltetni egy új hagyomány teremtésével? Csak nem azt akarják üzenni, hogy az édesanyák is támoga tják gyermekeik kábítószerfogyasztását? Miféle aberráció a kábítószer szabadságát e napra meghirdetni? Három éve a Vörösmarty téren ötszázan, a hétvégén már ezer fő kampányolt. A demonstráción a jelenlegi kormánykoalícióhoz közel álló neves értelmiségiek álltak ki a kábítószerek legalizálása mellett. Jancsó Miklós és Konrád György egymás mellett kampányolt. Magyarországon a kisebbség akarja megint a többségre erőltetni akaratát. Március 1je óta a törvény már nem bünteti azt, aki a nagy nyilvánosság előtt kábítószerfogyasztásra felhív. A tavalyi év végén kormányzásának hetedik hónapjában a második száznapos program részeként a kormánykoalíció ezt az akadályt eltávolította a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ akaratának megfelelően. Ezzel a lépéssel legalizáltá k a kábítószerek népszerűsítését, vagyis megteremtődött a törvényes alapja a drogbarátok civil szervezetének. Szabadon, gátlástalanul lehet propagálni a kábítószerfogyasztást, és ezzel egyes drogokat legalizálni lehet; ma még a Vörösmarty téren, később pe dig már az egész társadalom számára kínálni. Valójában mit támogatnak? Ez a kezdeményezés hova vezethet? És milyen következményekkel járhat a felnövekvő fiatalságra, akik közül sokan példaképként tekintenek a kampány szervezőire? A Magyar Demokrata Fórum k épviselőjeként kérdezem: az uniós eszmék támogatása és az uniós jelképek megcsúfolása hogyan fér össze egymással a liberálisoknál és a szocialistáknál? Nem érzike, a kormány, az MSZP és az SZDSZ képviselői, hogy legalább az ellen tiltakozhattak volna, hog y a rendezvény szervezői az uniós jelképeket csúnyán átalakítva saját népszerűsítésükre használtak fel? A rendezvényen való részvételre buzdító plakáton ugyanis az uniós zászló csillagjait - ami egyébként a kereszténységre utaló szimbólum - marihuánalevele kre cserélték le. A kábítószerfogyasztással kapcsolatban a Magyar Demokrata Fórum álláspontja a “Ne próbáld ki!”. Meggyőződésünk, hogy minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy a kábítószert távol tartsuk gyermekeinktől. A Magyar Demokrata Fórum a drogok el leni küzdelmet nemzeti ügynek tekinti, hiszen mindig a leghatározottabban léptünk fel a kábítószerek legalizálása ellen, a terjesztőkre büntetésként életfogytig tartó szabadságvesztést javasoltunk. 2002 decemberében határozottan támadtuk a Btk. módosítását , kezdeményeztük és támogatjuk a drogtesztek Magyarországon való