Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 28 (67. szám) - Dr. Bagó Zoltán (Fidesz) - a külügyminiszterhez - “Gát cége nyerte az EU-rajzfilmpályázatot. Ez egy előre megrendezett közbeszerzési eljárás” címmel - ELNÖK (dr. Szájer József): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: - ELNÖK (dr. Szájer József): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter:
2464 A bejelentés másik érdekessége, hogy azt húsvét előtt, hivatalzárás után tették közre. A korábbi sajtóértesülések szerint a 35 részes rajzfilmre a külügy és a belügy mintegy 400 millió forintot szánt. Ezt a belügy is és ön is cáfolta, de pontos adatot azóta sem hoztak nyilvánosságra. Tisztelt Miniszter Úr! Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Az interpellációra Kovács László külügyminiszter úr válaszol. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Őszintén szólva azon gondolkoztam, hogy ha az interpelláció előtt véletlenül elvesztette volna a papírjá t, mit kezdett volna az egész témával. (Zaj, kiabálás az ellenzék padsoraiban.) Nos, tehát, akkor sorba… ELNÖK (dr. Szájer József) : Megkérem a szónokokat, ne sértegessék a képviselőket, a képviselőket pedig, hogy csendben hallgassák a szónokokat. KOVÁCS LÁ SZLÓ külügyminiszter : Elnök úr, remélem, beszámítja majd azt az időt, amit a saját frakciója hangoskodása vett el. Nos, tehát, akkor sorba véve a válaszokat: Nem volt előre megrendezett közbeszerzési eljárás. Az eljárást a Belügyminisztérium Kö zbeszerzési Igazgatósága bonyolította le a törvényeknek, az előírásoknak megfelelően. Ön rendszeresen abból az állításból indul ki, hogy Gát György producer és akik együtt dolgoztak vele, többek között az Oscardíjas rajzfilmrendező is (Közbeszólás az elle nzék padsoraiból: Rófusz Ferenc!) - Rófusz Ferenc, igen, köszönöm - előbb kezdték el készíteni a rajzfilmet, semhogy kiírták a pályázatot. Azon gondolkoztam, hogy amikor például gépkocsibeszerzésre írnak ki pályázatot, vajon követelménye, hogy akkor kezdj ék el a gépkocsikat gyártani, amikor a pályázat megjelenik. (Taps a kormánypártok soraiban. - Nagy zaj, közbeszólások az ellenzék padsoraiban.) A második kérdése: nem tudok arról, hogy Keller László államtitkár úr vizsgálatot indítana, de ha indít, termész etesen alávetem magam a vizsgálatnak. A harmadik: az, hogy Gát György producer mikor és milyen reményekkel kezdte el a munkát, azt végül is persze tőle kell megkérdezni, nem tőlem, én ebben nem vagyok kompetens. A negyedik kérdésére a válasz: nincs tudomás om arról sem, hogy Gát György mikor lett kész a filmmel, nem követtem nyomon, és ezért arról sincs tudomásom, hogy miért nem egy nappal előbb vagy miért nem két nappal később fejezte be a film készítését. Azt javasolom, ezt is Gát Györgytől kérdezze meg. A z ötödik kérdése egy hamis állításból indul ki. Tudomásom szerint egyetlen olyan pályázót sem zártak ki, aki megfelelt a követelményeknek. A tárgyalást a hét pályázóból hárommal két fordulóban le is bonyolították. A hatodik kérdése, amely az eredményhirdet éssel kapcsolatos: ez nem tartozik ugyan a külügyminiszter hatáskörébe, de tájékozódtam a részletekről, és ezért tudom, hogy önnek igaza van, valóban húsvét előtt hirdettek eredményt, de április 17én, csütörtökön, amit még egy további munkanap követett, r áadásul munkaidőben történt az eredmény kihirdetése. A másik dolog, amit megtudtam, hogy a jogorvoslatot a Közbeszerzési Döntőbizottság folytatja le egy kizárt konzorcium kérésére. Elég gyakran elő szokott fordulni az ilyen tendereknél, hogy a vesztes - te rmészetesen joga van hozzá - jogorvoslatot kér, de ennek a jogorvoslati eljárásnak a törvény szerint nincs halasztó hatálya, tehát ez sem szabálytalan. Végül, ami a rajzfilm okafogyottságát illeti: azt gondolom, ez nem okafogyott. Az, hogy a csatlakozás ve hemens ellenzői, akik talán azt remélték, hogy végül is a nem szavazatok kapnak