Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 8 (64. szám) - A kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló beszámoló; a kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 2000. évi jelentés elfogadásáról országgyűlési határozati javaslat, valamint... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BÁNKI ERIK (Fidesz):
2070 tudnak pályázni vissza nem térítendő támo gatásra - mert azért szigorúak voltak a feltételek , akkor már, úgy gondolom, nagyonnagyon jó eredményt érhetnénk el. Tehát még egyszer: meg kell nézni, hogy honnan indultak, milyen pályát futottak be, és hova jutottak a vállalkozások. Én úgy gondolom, h ogy ez a lényeg, és az, hogy folyamatosan bővülni tudtak a vállalkozások. Sajnálom én is, hogy Kuncze Gábor képviselő úr kiment, mert egy kicsit pejoratívan mondta ő ezt, hogy összegereblyézésre kerültek itt a pénzek, és abból lett a Széchenyiterv. Hadd i dézzek a 133. oldalról, ahol az útépítéssel kapcsolatos pályázat van az önkormányzatoknak: “az útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat kerete terhére”. Nem más forrásból, nem külön forrásból, egy költségvetési fejezeti keret terhére történik egy pályá zat megírása, illetve kihirdetése. Tehát lássuk be: ha nincs más forrás - és önök is lényegében hasonló elvek szerint gazdálkodnak , akkor ne tessék már ilyen pejoratív jelzőket alkalmazni. Mert ahányszor erről van szó, mindig egy kicsit pejoratív kicseng ése van ennek a dolognak. Szalay államtitkár úr: “mérhetetlen a hatékonysága a Széchenyitervnek”. Tisztelt Államtitkár Úr! Elhangzott már az idő; amikor ezek a beruházások termőre fordulnak, akkor mérhető ez le. Azoknak a beruházásoknak, amelyek elindulta k 2001ben és 2002ben, vagy ebben az esztendőben, vagy a jövő évben van olyan hatásuk, ami már konkrétan, számadatokkal mérhető, és az majd az önök - remélhetőleg elfogulatlan - feladata lesz, hogy korrekt elemzést adhassanak arról, hogy mi is volt igazáb ól ennek a gazdaságélénkítő hatása - úgy gondolom, hogy igen jelentős lesz. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Bánki Erik úr, a Fidesz képviselője. BÁNKI ERIK (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képvise lőtársaim! Egy dologról nem esett szó még, és úgy gondolom, hogy a kormánypárti képviselőktől nem is várható, hogy ez elhangozzék. Úgy érzem, egy olyan róka fogta csuka helyzetébe kerültek, amiből a kivezető utat most próbálják megtalálni, ez pedig a követ kező. Nem lévén egy látható gazdaságpolitikai irányvonal, úgy tűnik, az elmúlt egy év - vagy szűk egy év, jó tíz hónap - nem volt elegendő a kormány számára ahhoz, hogy egy hosszú távon kiszámítható és a vállalkozói bázist megnyugtató gazdaságpolitikai irá nyvonalat indítsanak el, és egy elhibázott költségvetés kapcsán pedig jelentősen csökkentek azok a források, amelyek a korábbi évekhez képest ezeket a fejlesztéseket támogathatnák. Tehát nem volt más választás, mint a vissza nem térítendő támogatások helye tt egy olyan kamattámogatási verzióra áttérni, amely időben elnyújtja ezt a támogatási időszakot, magyarán, a csökkenő forrásokból legalább ugyanannyi vagy esetleg még egy kicsit több vállalkozó számára lehet jóval kisebb mértékű támogatást nyújtani, és ez t is időben el kell húzni. Ugyanez látható az útépítések terén, ahol még az sem riasztja vissza a kormányt, hogy körülbelül 60 százalékkal nőnek az autópályaépítési terhek az operatív lízing kapcsán, de miután nincs pénz, bevállalták a kampányban, és vala milyen módon, ha annak csak egy részét is, de szeretnék megvalósítani, ezért időben elnyújtva, majd a következő kormányokat megterhelve egy olyan stratégiát folytatnak, amelynek következtében a nincsből próbálnak osztogatni. Egy rövid példát hadd mondjak e l erre az elhibázott irányvonalra. A szállásférőhelyek támogatása terén az elmúlt évben 25 százalék vissza nem térítendő támogatás volt igénybe vehető. Ennek következtében nagyon sok gyógyszálló és panzió építése kezdődött meg az országban. A mostani struk túrában az a lehetőség, ami egy kamattámogatásos verzió, négy évre a jegybanki alapkamat mindössze 50 százalékának erejéig ad támogatást, ami azt jelenti, hogy ha ezt igénybe veszik a beruházók, akkor összesen egyetlen százaléknyi kamattámogatást fognak tu dni igénybe venni egy 1015 éves fejlesztési hitelre. Köszönöm szépen.