Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 8 (64. szám) - Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József):
2007 versenytől, a tisztességes játékszabályoktól és netán saját magánüzleteik felülvizsgálatától tartanak. (Dr. Vojnik Mária: Úgy v an!) Nem akarom, mert láthatóan nem tudom meggyőzni azokat, akik magánérdekeik sérelme miatt utasítják el ezt a törvénytervezetet és a szabályozást. Az embereknek azonban tudniuk kell, hogy mi húzódik meg a viták hátteré ben, tudniuk kell, hogy akkor kerülne többe számukra az egészségügyi ellátás, ha semmit nem csinálnánk. Éppen hogy a betegek érdekében van szükség az érdemi változásokra, tisztelt képviselőtársaim, mind a gazdálkodásban, mind a szabályozott tőkebevonásban. Nekik ugyanis nincs idejük kivárni azt a 1520 évet, amíg kizárólag közpénzből biztosított beruházások révén majd a korszerű ellátást is biztosítani tudjuk. Tisztelt Ház! Nem szakadt ketté a magyar egészségügy attól, hogy megengedtük 1989ben a magángyógy szertárak megnyitását. Nem kellett a betegeknek fizetniük az ellátásért attól, hogy az elmúlt tíz év kormányai - egymástól teljesen függetlenül és egymáshoz teljesen hasonlóan - megengedték, lehetővé tették magánbefektetőknek a műveseállomások létrehozását , a CTk telepítését; attól, hogy az alapellátásban és a házi gondozásban több mint 80 százalékban profitérdekeltségű magánvállalkozók biztosítják az ellátást. Nem a magánbefektetéstől, hanem a szabályozatlanságtól, a politikai befolyás érvényesítésének a lehetőségétől, az átláthatatlan viszonyoktól, a korrupciótól kell megszabadítani a magyar egészségügyi rendszert. Ez a törvény ebbe az irányba tesz jelentős lépést. Aki elolvasta, annak a számára ez nyilvánvaló, aki a célkitűzéssel egyetért, annak a szabál yozás részletei magától értetődőek. Aki azonban sem megérteni, sem elfogadni nem képes mindezt bármi ok miatt, az a lényegről gondolkodik másként, tisztelt képviselőtársaim, és félek, velük egyeztetni sincs miről. Szomorúan kell megállapítanom azt is, hogy a Fidesz a médiakormányzás megteremtése után, amely az érdemi megoldások helyett hangzatos nyilatkozatokra és látványos akciókra épült, most ellenzékben a médiatörvényhozás kiépítését tűzte ki célul. Úgy gondolják, hogy nem a bizottságokban és az Országg yűlés plenáris ülésein kell elsősorban kifejteni munkájukat és eltérő véleményüket, hanem parlamenten kívüli terepre, demonstrációkra, sajtótájékoztatóra viszik át a törvényhozás ügyeit. A magam részéről elfogadhatatlannak tartok minden olyan próbálkozást, amely az Országgyűlés, a törvényhozás tekintélyét csökkentheti és érdemi munkáját csorbíthatja. Aki előbb tart blöffölő sajtótájékoztatót, és csak ezután néz szakértők után, hogy megnézze, miről is nyilatkozott, azt arra kell kérjem, hogy változtasson a m unkamódszerén; azt arra kell kérnem, ne becsülje le a magyar parlament által biztosított demokratikus kereteket. Kérem, hogy itt vitassuk meg, ki miről mit gondol. Ha lehet, a tényekről, a lényegről vitázzunk. Az emberek, a betegek érdekeit tartsuk szem el őtt mindenekelőtt! Annak reményében zárom az általános vitát megnyitó expozémat, hogy a történtek ellenére visszatérhetünk a tisztelt Házba, hogy véleményük, módosító javaslataik a törvényjavaslat szakmai kérdéseit érintik majd, és azokban az egészségügy é rdekeit szem előtt tartó, jobbító szándék nyilvánul meg. Kérem, őszintén kérem valamennyiüket, közös felelősséggel adjunk esélyt egy jobb egészségügyi rendszer kialakulásához. Adjunk esélyt a betegeinknek, az egészségügyi dolgozóknak arra, hogy korszerű in tézményekben gyógyulhassanak és dolgozhassanak! Közös felelősséggel adjunk esélyt honfitársainknak, hogy belátható időn belül ebben a kérdéskörben és ezen a területen is felzárkózhassunk az Európai Unió átlagához! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy 55 perc áll rendelkezésre ezekne k a véleményeknek az ismertetésére. Elsőként megadom a szót Tóth Istvánnak, az egészségügyi bizottság többségi előadójának.