Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 7 (63. szám) - Révész Máriusz (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Medgyessy Péter és az ön erkölcsi mércéje szerint elfogadható-e, hogy szocialista önkormányzati vezetők kijátsszák a törvényt, és öt hónap után 5,5 millió forintot szavazzanak meg maguknak?” címmel
1892 A borzárjegy eltörlése az európai uniós jogharmo nizáció jegyében és a bortermelők költségeinek csökkentése érdekében történt meg. Egyetlen uniós tagállamban sem gyakorlat a palackos borokon a jövedéki zárjegy használata. Jelenleg egy zárjegy felhelyezése a rárakódó költségekkel együtt 10 forintba kerül palackonként, ami a mai kiélezett árharcban jelentősen nehezíti a palackos borok értékesítését, és rontja a hazai borászatok versenyképességét. A palackos bor termelője a címkén kötelezően fel kell hogy tüntesse az adatait, tehát egyértelműen beazonosíthat ó, hogy ki töltötte meg a palackot, ezért óriási kockázat a két liternél kisebb palackba hamis bort önteni és azt forgalomba hozni. Ugyanakkor én is fontosnak tartom a borhamisítás visszaszorítását, illetve felszámolását. Ennek érdekében eddig is tettünk l épéseket, és további intézkedéseket is kívánunk tenni. Az Országos Borminősítő Intézet rendelkezik már azzal a spektrométerrel, amellyel ki lehet szűrni a hamis borokat, és megfelel a hatályos bortörvény előírásainak is. A készülékkel végzett vizsgálatokho z támogatást nyújtunk, mivel sajnos egyegy ilyen vizsgálat 60100 ezer forintba is belekerül. Ez kiterjed a borlepárlásra, a kereskedelmi forgalomban lévő borok szúrópróbaszerű vizsgálatára. Meggyőződésem, hogy ez a támogatás járult hozzá jelentős mértékb en a felderítés eredményesebbé válásához. Az ön által említett pénzügyőri akciók - amelyek alapján jelentős mennyiségű cukorcefrét foglaltak le - bizonyítják, hogy a kormány jó úton halad, és ezentúl is a megfelelő jogszabályi háttér és a szigorú vizsgálat ok vezetnek eredményre. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr, a válaszát. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. Képviselő úr? KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm. Tisztelt Miniszter Úr! A 2002. évi XXIII. törvény indoklásában ez áll: “A palackos borokra, amelyek a visszaéléseknek, borhamisításoknak kevésbé kitettek, mint a kannás vagy a lédig borok, a törvénymódosítási csomag megszüntetni javasol ja a zárjegyek alkalmazását.” Ismétlem: “kevésbé kitett”. Az indoklás szinte sugallja, felhívja a figyelmet a visszaélésekre. Ezek után éppen ezek a palackos borok lettek kitéve a borhamisítóknak. Még szerencse, hogy például a kávé esetében nem törölték el a 250 grammosokról a zárjegykötelezettséget azzal, hogy az 500 grammosoknál megmarad. De mondhatnám a cigarettát is; érdekes ötlet lenne a füstszűrő nélküliekre megszüntetni, a füstszűrősökre pedig fenntartani a zárjegy alkalmazását. A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát, kérdezem önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kö szönöm, képviselőtársaim. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 188 igen szavazattal, 120 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a miniszteri választ. Többen jelezték, hogy a gépük nem működik. Ecsődi képviselő úr, Kerékgyártó Ildikó képviselő asszony, D eák Valéria képviselő asszony gépét kérem bekapcsolni. Köszönöm. Révész Máriusz (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Medgyessy Péter és az ön erkölcsi mércéje szerint elfogadhatóe, hogy szocialista önkormányzati vezetők kij átsszák a törvényt, és öt