Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 1 (62. szám) - A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
1828 Azt gondolom, hogy a közoktatási, a felsőoktatási, a felnőttképzési, a kamarai, a szakképzési törvény koherenciája teremthető meg ennek a törvénymódosítási javaslatnak az elfogadásán keresztül, és olyan rendszer biztosítás alakítható ki, ahol egy egzakt, egyértelmű értékelési, mérési mechanizmus alakulhat ki, ahol a minőségbiztosításnak, ennek a vizsgálatának helye van, szerepe van, és visszahat a szakképzés mikéntjére, ahol mindez az ellenőrzéssel párosulás a rug almasságot és a plasztikusságot is megalapozza; tehát azt, hogy könnyebben és a munkaerőpiac igényeihez kellő időben tudjon mozdulni a szakképzéssel foglalkozó intézmények sokasága. Mindezek mellett, amit Lezsák úr is említett, hasonlóképpen fontosnak ítél em azt, hogy az EU normáihoz való igazodás megtörténjen, már csak azért is, hiszen a magyarországi Országos képzési jegyzékben szereplő szakmaszámok sokasága viszonylag nehéz párosítási feltételrendszert szab a számunkra, és a szakmai és a vizsgakövetelmén yek tekintetében is egyértelműséget kell teremteni, olyat, ami nem teszi kérdőjelessé ennek a megvalósulását. A gyakorlati képzés fontossága, azt gondolom, egyikünk előtt sem kérdéses. Azt gondolom, megint csak vissza kell térni arra, hogy a gyakorlati kép zésnek a munkaerőpiac orientáltsága, a munkaerőpiaci igényekhez való megfelelése elengedhetetlen. Nem véletlenszerű, hogy megint csak a gazdaság szerepvállalóira hivatkozom, akár a gazdaság érdekképviseleti szerveire, akár a közjogi testületeire, akiknek helye van e folyamatok ellenőrzésében, befolyásolásában. (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Azért tartom fontosnak és szükségszerűnek ezt megemlíteni, mert Kuzma úr vezérszónoki felszólalásából azt éreztem ki, mint ha megkérdőjelezné ezeknek a szerepvállalóknak az ellenőrzési felületen való megjelenését. Szeretném konkrét példákkal alátámasztani azt, hogy a kamarák, a gazdaság érdekképviseleti szervei, a szakképzéssel foglalkozó oktatási intézmények tanárai, szaktan árai és egyéb más civil szervezetek képviselői sok esetben együttesen végzik azokat a vizsgálatokat, amelyek a gyakorlati képzőhelyeknek, a tanulószerződések mikéntjének a vizsgálatával párosulnak. Bizony vannak konzekvenciái is. Én személy szerint ismerek néhány ilyen konzekvenciát, ahol éppen a gazdaság szerepvállalóinak a képviselői indítványozták azt, hogy az úgymond saját tagsági körükbe tartozó vállalkozások szerepvállalói szoruljanak ki a gyakorlati képzés és a tanulószerződés keretei közül, mert nem tettek tisztes módon eleget azon törvényi kötelezettségeiknek, amelyek tekintetében meg kellett volna felelniük. Ilyeténképpen azt gondolom, hogy nem kérdéses az ő szerepvállalásuk, sőt sokkal inkább szükségszerű. Sokkal inkább szükségszerű, hiszen ezen k eresztül is egyfajta olyan mércét, elvárásrendszert tudnak foganatosítani, ami a gazdaság tisztulásával, folyamatos erősödésével párosulhat. A tanulószerződés intézménye nem kötelem, nem is szabad, hogy kötelem legyen, de mindenképpen olyan, amely az elköv etkezendő időszakban meggyőződésem szerint erősödő jellemvonásokkal kell hogy felruházkodjék. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy ennek az ösztönzésrendszerét kell megtalálni. Nem járunk rossz úton, hiszen ma a tanulószerződések keretei között a minimálbér 30 százaléka az a juttatás, az a járandóság, amely megilleti az ebben részt vevőket. Nem járunk rossz úton már csak azért sem, mert 2000ben néhány száz fővel a 8 ezer főt haladta meg a tanulószerződésben részt vevők száma, 2001ben 10 100 főt, majd most 2002ben 12 ezer főt. Ebből a folyamat érzékelhető, a tendencia látható. A másik oldalról azért sem járunk rossz utat, hiszen itt közös és kölcsönös érdekek kielégüléséről van szó, a szülők, a tanulószerződésben részt vevő tanulók és a munkaadók érdekeit i s szolgálja ez az intézményrendszer. Szolgálja, hiszen a munkaadók számára lehetőséget ad arra, hogy a későbbiekben már általa is megmért, általa is jónak minősített munkavállalókkal kössön jogviszonyt. Szolgálja az érintettekét is, hiszen közben anyagi fo rrásokhoz jut hozzá. Azt gondolom tehát, hogy ezt a fajta szövetséget a munkaadók és az érintett tanulók, szülők között érdemes az állam szintjéről is erősíteni. Érdemes ehhez olyanfajta társakat találni,
