Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 31 (61. szám) - A földgázellátásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szájer József): - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
1749 tízévenkénti műszaki biztonsági felülvizsgálatot ír elő, amit a fogyasztók biztonsága érdekében célszerű lenne gyakoribbá tenni, így én az ötévenkénti felülvizsgálatot javaslom. Köszönöm a fig yelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, Fidesz. DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném ott folytatni, ahol az előbb abbahagytam, hogy nálunk is szükség van az alapvető energiaszolgáltatások támogatására. Úgy hiszem, hogy ezt is az Európai Unió nézőpontjából kell megvilágítani. Először is, hogy indokolte a beavatkozás; szociális szempontból mind enféleképpen indokolt, mert a jelen viszonyok mellett a népesség egy részének komoly nehézséget jelent az alapvető szolgáltatások igénybevétele. Hol indokolt a beavatkozás? Elsősorban - ebben egyetértenek a szakértők - a gáztüzelés és a gázalapú távfűtés e setében. Mi a forrása az állami segélynek? Itt már van eltérés. Azt hiszem, abban valamennyien egyetértünk, hogy a gázfelhasználás ártámogatásánál a hazai kitermelésű önköltség és a nemzetközi gázárak közötti különbség az egyik bázis, de módosító javaslatu nkban mi igenis számítunk a szolgáltatói befizetésekre, és számítunk más költségvetési támogatásokra is. Az is fölvetődik európai uniós szempontból, hogy szolgálhate valamilyen kohéziós célt. Igen, hiszen a kohéziós célok között az elmaradott lakossági cs oportok, illetve területek fokozatos felzárkóztatása meghatározó szempont, ilyen értelemben ezt szolgálja. Természetesen olyannak kell lenni a megoldásnak, hogy a bevezetendő támogatási rendszer vagy kiegészítés a piaci versenyt alapvetően ne befolyásolja. Ezen problémák megoldására való törekvés hosszabb múltra tekint vissza, élénk vitákkal övezetten. Mindig különösen nagy gond volt a nagycsaládosok kérdése és a kisnyugdíjasok, valamint más szociális szempontból rászorultak kérdése. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a kétperces hozzászólás reagálásra szolgál. Megadom a szót két percben Balla György képviselőnek, FideszMagyar Polgári Párt. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megfogadva intelmeit, dr. Dávid Gyula képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni, előrebocsátom, hogy döntően támogató jelleggel, mert én is azt gondolom, hogy a fogyasztók érdekvédelme, a fogyasztóvédelem k ülönösen ilyen jelentős áremelkedések után nagyon fontos, és a törvénynek mindenképpen nagyon komoly passzusokkal kell rögzíteni azt, hogy a fogyasztó egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben mit tehet. Ugyanis egy dolog biztos - ezt a törvény előterjesztői se m mondták soha , önmagában a piacnyitás nem fog változtatni azon a helyzeten, amelyben most vannak, nem várható az, hogy Magyarországon ne az a helyzet alakulna, fejlődne tovább, hogy gyakorlatilag nagy multinacionális cégek kerülnek szembe időnként a ház tartási vagy vállalkozási fogyasztókkal. Ami szerintem nem megoldott a törvényben, például az a sokszor talán jogosnak vélhető lakossági igény, amely szerint nagyon sokszor úgy érzik, hogy a gáz minősége messze nem folyamatosan jó. Messze nem folyamatosan jó a földgáz fűtőértéke, és gyakorlatilag nincsen lehetősége a háztartási fogyasztóknak ellenőrizni és a számlában korrekciót kérni ez ügyben. Azt hiszem, hogy mindenképpen célszerű lenne a törvényben ilyen módosító javaslatot megfogalmazni. Mi megtettük, remélem, képviselő úr talán tud majd ehhez csatlakozni, vagy ha nem tetszik a miénk, akkor annál jobbat benyújtani, amihez mi tudunk támogatást adni. Hasonlóan fontos dolognak tartom, és ezzel egyet tudunk érteni, a gázkészülékek felülvizsgálatával kapcsol atos gondolatait. Én is úgy érzem, hogy hiba volt korábban megszüntetni