Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 31 (61. szám) - Tóth István (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Az elmúlt tíz hónapban a Fővárosi Önkormányzat igénybe vette azt a 4 milliárd forintot a rákospalotai hulladékégető mű felújítására, amelyet a polgári kormányzat a KAC ígérvényeként ...
1712 számukra is elérhetővé válik a hosszú lejáratú kölcsön, hanem azt is, hogy a tárca egyúttal kamattámogatást is rendelkezésre bocsát a kis- és középvállalatok, valamint a mikrovállalatok számára is, a kedvezményezettek köre ugyanis a kisválla latok fejlődésének támogatásáról szóló törvény szerint kiterjed a mikrovállalkozásokra is. A Magyar Fejlesztési Bank a napokban köt keretszerződést azokkal a kereskedelmi bankokkal, amelyek az ön felszólalásában is szerepeltek. Ez a keretmegállapodás tarta lmazni fogja azt is, hogy a támogatásban részesíthetők köre az egyéni vállalkozókra is kiterjed. Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót a képvisel ő úrnak. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a választ, miniszter úr. Én nem az ön tanulmányából idéztem, hanem az Iposz vezetőinek a leveléből, akik nyilván használták az ön tanulmányait. De a lényeg az, hogy nem adott meggyőző és elfogadható választ arra, hog y mi lesz ezzel a körülbelül félmillió emberrel, az egyéni vállalkozókkal. Alig három órája arról beszéltünk, hogy a nemzeti fejlesztési terv mit tesz lehetővé és mit nem. Itt állunk félmillió egyéni vállalkozóval, akiknek van ugyan egy Széchenyihitelkárt ya programjuk, amit tudtommal eddig összesen 2200an vehettek igénybe, noha 5060 ezerre becsülték az igénybe vevők számát. Úgy tűnik, jelenleg nincs olyan támogatási forma, amely a félmillió egyéni vállalkozó helyzetét javítaná. Ha ezen nem változtatunk s ürgősen, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülnek - három órával ezelőtt pont a kettészakadásról beszéltünk , nem tudnak majd élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az európai uniós csatlakozás számukra biztosít. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Min iszter úr, viszontválaszra öné a szó. DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter : Az előbbiekben arról volt szó, hogy hosszú lejáratú kölcsönprogramban részesíthetőke az egyéni vállalkozók. Erre mondtam azt, hogy természetesen igen, hiszen az M FB - amelyhez tartozik többek között a Konzumbank, amelynél már elérhető ez a hitelforma - haladéktalanul intézkedett az iránt, hogy az egyéni vállalkozók már most is igénybe vehessék ezt a fajta kölcsönt. Amit ön kérdez, az ezen túlmutató ügy. A tárca, am elyet vezetek, a Széchenyikártya hitellimitének az emelésével többek között az egyéni vállalkozók számára is megnyitotta a hozzáférést a támogatásokhoz. Olyan támogatásokat hirdettünk meg, amelyek segítségével megszűnik az a kettészakadás, ami éppen a kor ábbi időszakban jött létre, amelynek keretében kevesen sokat kaptak, a mi támogatásainkban pedig az szerepel, hogy sokan sokfélét. Következésképpen ezen a módon lehet majd azt a helyzetet orvosolni, ami az elmúlt évtizedekben létrejött. Kérem a válaszom el fogadását. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Most pedig áttérünk a kérdésekre . Tóth István (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Az elmúlt tíz hónapban a Fővárosi Önkormányzat igénybe vette azt a 4 milliárd forintot a rákospalotai hulladékégető mű felújítására, amelyet a polgári