Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 31 (61. szám) - Dr. Bagó Zoltán (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “Gát nem gátolja a BM gátlástalanságát” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. BAGÓ ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
1695 A második kérdésére a válasz, hogy a tenderről nem tudhatott senki előre, kiírás előtt. Arról, hogy van ilyen szándék az európ ai uniós csatlakozás kommunikációjával foglalkozó szakemberek körében, hogy jó lenne egy rajzfilmet készíteni, valóban tudhatott bárki, mert ez emlékezetem szerint még a sajtóban is megjelent. De hát ezért nem lehet valakit felelősségre vonni, mert az olya n lenne, mintha abban a hitben, hogy a Miniszterelnöki Hivatal majd egyszer gépkocsi vásárlásra indít tendert vagy hirdet tendert, minden autógyártótól megkövetelnénk, hogy szüntesse be a gyártást, és csak akkor kezdjen gyártani, amikor a tender megjelenik . Tehát azt, hogy valaki elkezd csinálni minden felhatalmazás nélkül valamiféle rajzfilmet abban a reményben, hogy hátha szükség lesz rá - nem tudom, hogy ez így történte , önmagában kifogásolni nem lehet. A harmadik: nem igaz, hogy 400 millió forintot s zánna a két minisztérium erre, annál is inkább, hiszen az ön interpellációja is többször is 100 milliót említ - nem szántunk 400 milliót erre. A negyedik kérdésére a válaszom: válaszoltak a Külügyminisztérium, illetve a Belügyminisztérium illetékesei, az a jánlattevők, illetve a pályázatot meghirdetők. Március 19én volt egy konzultáció, ezen az ajánlattevők föltették a kérdéseiket, és a megadott határidőn belül valamennyien írásos választ kaptak. Végül az ötödik: Magyarország európai uniós csatlakozása nem fog változást hozni, mert most sincs semmiféle erkölcstelen és gátlástalan vircsaft a Belügyminisztériumban - ahogy a kérdése szólt , hozzáteszem, a Külügyminisztériumban sincs ilyen, tehát az európai uniós csatlakozás után is ugyanez marad a helyzet, akk or sem lesz sem gátlástalan, sem erkölcstelen vircsaft. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a miniszter válaszát. Parancsoljon, öné a szó. DR. BAGÓ ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Amit ön mondott, azt politikusként mondta, azonban a szakértők teljesen máshogy látják ezt a kérdést. Szakértők szerint a 35 részes vállalkozáshoz legalább 5060 ember egyéves munkájára van szükség. Ezz el szemben az ön főtanácsadója szerint a filmeseknek csupán annyi teendőjük lett volna, hogy be kell szerezniük azt a 45 papírt, amely a pályázat beadásához szükséges. Ez a nyilatkozat is azt mutatja, hogy mekkora a hozzáértése a tárca illetékeseinek. Saj nálatomra nem kaptam meg a kérdéseimre a megnyugtató választ. Nem kaptam meg a választ arra, hogyan lehet az, hogy valaki már december óta - a saját szavai szerint - gőzerővel dolgozik egy több százmilliós EUrajzfilmsorozaton, akkor, amikor csak februárba n jelenik meg a kiírás. Nem tartom elfogadhatónak, úgyhogy nem tudom elfogadni a válaszát, tisztelt miniszter úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válas zát. Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszter válaszát 187 igen szavazattal, 128 nem ellenében elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációs szakasz végére ér tünk. Az azonnali kérdések órája következik. Két perc technikai szünetet tartunk. (Rövid szünet. - Jelentős számú képviselő hagyja el az üléstermet.) (15.20) Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkánkat. Pontosan 15 óra 20 perc van, az azonnali kérdések órája kezdődik.