Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 24 (59. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. VIDOVEN ÁRPÁD jegyző: - ELNÖK (dr. Szájer József):
1478 Az ajánlás 3. pontjában Őry Csaba és Balsai István a 3. § elhagyását javasolják, amely a szakszervezeti tisztségviselők védelmére vonatkozó szabályokat tartalmazza. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadása kizárja a 6. pontot. A bizottságok nem támogatják az indítványt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javas latot 158 igen szavazattal, 195 nem ellenében nem fogadta el. Az ajánlás 6. pontjában Tóth Ferenc a 3. §ban a törvény 28. §át új rendelkezésekkel egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javas latot 8 igen szavazattal, 347 nem ellenében nem fogadta el - túl sok támogatást nem kapott. Az ajánlás 8. pontjában Őry Csaba és Balsai István a 7. §ban a 76. § (2) bekezdésének módosításával azt kezdeményezik, hogy a munkaszerződés írásba foglalása ne mu nkáltatói kötelezettség legyen. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 203 nem ellenében nem fogadta el. Az ajánlás 15. pontjában Bernáth Ildikó a törvény 78/A. §ának kieg észítésével a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló jogosítványaira és juttatásaira vonatkozó rendelkezést terjeszt elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 195 n em ellenében nem fogadta el. Az ajánlás 16. pontjában Bernáth Ildikó a törvény 78/A. §át új bekezdéssel egészíti ki. Ebben azt kezdeményezi, hogy a munkaszerződés módosításának munkavállalói visszautasítása ne lehessen oka a rendes felmondásnak. A bizotts ágok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 199 nem ellenében nem fogadta el. Az ajánlás 17. pontjában szintén Bernáth Ildikó új rendelkezéssel egészíti ki a törvény 78/A. §át, amelyben munkáltatói kötelezettségeket ír elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 198 nem ellenében nem fogadta el. Az ajánlás 18. pontjában Bernáth Ildikó a részmunkaidőben fo glalkoztatott munkavállaló, valamint az összehasonlítható teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló fogalmát terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal, 198 nem ellenében nem fogadta el. (18.10) Az ajánlás 19. pontjában Bernáth Ildikó a 10. §ban a törvény 79. §át új bekezdéssel kívánja kiegészíteni. Ebben a határozott idejű munkaszerződés tartalmának kizáró szabályát írja elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 198 ellenszavazattal nem fogadta el. Az ajánlás 28. pontjában Bernáth Ildikó a 11. §ban a törvény 84/A. §ának kiegészítését kezdeményezi. Ebben a határozatlan ide jű munkakör betöltésének újabb szabályait írja elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 197 ellenszavazattal nem fogadta el. Az ajánlás 36. pontjában Őry Csaba és Balsai István a 12. §ban a törvény 85/B. § (1) bekezdésének módosítását kezdeményezik. Ez a rendelkezés a tájékoztatási kötelezettséget tartalmazza jogutódlás esetére. A javaslat összefügg a 37. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 158 igen szavazattal, 196 ellenszavazattal, 1 tartózkodással nem fogadta el. Az ajánlás 40. pontjában Őry Csaba és Balsai István a 14. §ban a törvény 86/B. § (6) bekezdését egészí tik ki azzal, hogy a munkaviszony megszűnésének egyes eseteiben mely járandóságok