Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 11 (47. szám) - Mécs Imre (SZDSZ) - az oktatási miniszterhez -”Szoftvereket a tudásért?” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
145 programok elérhetőségével együttesen ezt az ügyet elindította. Ma reggel ha llotta itt a tisztelt képviselő úr is a miniszterelnök úr szájából, hogy pénteken a kormány döntést fog hozni a Vásárhelyiterv továbbfejlesztéséről, amely a vízmegtartó képesség, valamint ezeknek a kritikus helyzetbe került területeknek a vízutánpótlásre ndszere, az Alföld öntözhetőségének a megteremtése irányába tesz lépéseket. S első lépésként nem az európai uniós pénzek, hanem az európai uniós fejlesztési bank által finanszírozott beruházások lesznek azok, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy 200 52006ban már elérhető közelségbe kerüljön az a pénz, amit ön is úgy szorgalmaz, és amelyeknél az érintett megyék figyelembevételével sikerül az európai uniós alapoktól az úgynevezett normatív támogatáson keresztül a programfinanszírozás. Ezt még egyszer mondom: nagyon fontos az adott térségre kiépített és elkészített, megfelelő auditációval rendelkező programok alapján a finanszírozás és ennek a problémának a megoldása. Tehát a kormá ny igenis meg akarja ezt tenni, meg is fogja tenni, és semmiféle olyan misztikus ábrándja nincs, amit ön itt kicsit utópisztikusan felvázolt, hogy szándéka lenne bárkinek is ebben az országban az elsivatagosodási folyamat, valamint az Alföld középső részén ek a tönkretétele. Köszönöm szépen. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. Megkérdezem Lezsák Sándor képviselő urat, elfogadjae a választ. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Há z! Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a választ így nem tudom elfogadni, annak ellenére, hogy minden mondata nyilván a helyén van, de érdemes volna egyeztetni a válaszadás előtt. Hiszen a kormányzat kinevezte Nemcsók Jánost, aki kormánybiztosként Kerekegyházán a környezetvédelmi bizottság őszi ülésén bejelentette, hogy a kormányzat 78 milliárdos konkrét programot készített elő, amelynek értelmében 51 víztározó épül, készen vannak a tervek is, nyilván ismeri ezt az államtitkár úr. Abban bíztunk ott, ezen a kihely ezett bizottsági ülésen, hogy benne lesz a költségvetésben, és nem volt benne a költségvetésben, minden megszólalásunk ellenére. Ezt követően BácsKiskun megyében a megyei közgyűlés elnökével, valamint a volt közgyűléselnökkel, a fideszes, MSZPs képviselő vel együtt egy levelet írtunk a miniszterelnök úrnak, és abban reménykedünk, hogy előbbutóbb jó válasz születik erre a levélre. De ez a válasz nem született meg az ön előadásában (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , így nem tudom elfogadni ezt a választ. Kö szönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. A képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a mini szteri választ 186 igen szavazattal, 103 nem szavazattal, 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta. Mécs Imre (SZDSZ) - az oktatási miniszterhez ”Szoftvereket a tudásért?” címmel ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Képvisel őtársaim! Mécs Imre, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be az oktatási miniszterhez: “Szoftvereket a tudásért?” címmel . Mécs Imre képviselő urat illeti a szó. MÉCS IMRE (SZDSZ) :