Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 24 (59. szám) - Herényi Károly (MDF) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mikor kezdődik az építkezés?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
1422 Köszönöm szépen a válaszát, miniszter úr. Megkérdezem Rózsa Endre képviselő urat, hogy elfogadjáke a miniszter úr által adott választ. Képviselő úr! RÓZSA ENDRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Interpellációnkban azon önkormányzatok nevében szóltunk, amelyeknek anyagi források hiányában nincs lehetőségük fenntartani é s kezelni a külterületi utakat. Szűkebb pátriám, Mezőtúr az ország tizedik legnagyobb közigazgatási területével rendelkező települése. A város bevétele messze elmarad e rangos helyezéstől. A külterületi mezőgazdasági utak helyzetének rendezettségét megnyug tatónak tartjuk, a pályázattal élni fogunk, ennek kerete azonban számunkra rendkívül fontos. Az, hogy a kérdéssel ilyen felelősségteljesen foglalkozunk itt, a parlamentben, szintén a nagy nyilvánosság tekintetében is alapvetően lényeges. Megköszönöm a mini szter úr válaszát, és elfogadjuk. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő urak tehát elfogadták a miniszter úr által adott választ. Her ényi Károly (MDF) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mikor kezdődik az építkezés?” címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációt nyú jtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: “Mikor kezdődik az építkezés?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Idézek: “A közúti közlekedési infrastruktúra fejl esztésében stratégiai cél az M0ás, M3as, M5ös, M7es autópályák és a kapcsolódó gyorsforgalmi utak építésének befejezése, illetve folytatása, fejlesztése.” Az idézet a Magyar Köztársaság jelenlegi kormányának programjából való, amelyben kiemelt helyet f oglal el a közlekedés feltételeinek fejlesztése. Tisztelt Államtitkár Úr! A Balaton déli partja mellett végighúzódó 70es út fejlesztése, illetve a mellette lévő autópálya kiépítése a FideszMDFkormány működése idején gyorsított ütemben kezdődött meg. Zam árdiig átadták mindkét pályaszakaszt, megkezdődött a további szakaszok építéséhez szükséges előmunkálatok sorozata. A Medgyessykormány hivatalba lépésekor azt ígérte, folytatja az autópályaépítéseket, sőt - mint ahogy az előbb idézettekből kitűnik - fel is gyorsítja azt. A kérdéses szakaszok környezetében a kisajátítási eljárások befejeződtek. Tudomásunk szerint a szakhatóságok kiadták a megfelelő építési engedélyeket, a régészeti feltárások befejeződtek, nincs, nem lenne akadálya az építkezések megkezdés ének. Csaknem egy esztendővel a választások után a hangzatos ígéretek ellenére a helybéli lakosok semmi nyomát nem látják annak, hogy folytatódna az autópályaépítés. Már nincs tíz hét sem a nyári szezon kezdetéig, és újra egy olyan szezon elé nézünk, amik or a kamionforgalom fogja veszélyeztetni a déli Balatonpart életét. Az európai uniós csatlakozásig kevesebb mint 400 nap van hátra, természetesen ez az időszak sem lenne elegendő a teljes pályaszakasz felépítéséhez. A tóparti települések lakói, de a velük szorosan együttműködő, távolabbi, turizmusból, idegenforgalomból élő falvak lakói is értetlenül állnak a tétlenség előtt. Nem értik, nem értjük, miért