Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 24 (59. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter:
1406 Bejelentem, hogy a Magyar Sz ocialista Párt képviselőcsoportja Varga László képviselő urat, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja pedig Medgyasszay László képviselő urat a ma kezdődő ülésünkre frakcióvezetőhelyettesnek megválasztotta . Napirende n kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a kormány nevében felszólalásra jelentkezett Lamperth Mónika belügyminiszter asszony: “A kormány biztonsági intézkedései” címmel. Öné a szó, miniszter asszony. DR. LAMP ERTH MÓNIKA belügyminiszter : Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság fennállása óta következetesen és lehetőségeihez mérten aktívan vett részt a nemzetközi terrorizmus elleni fellépésben. A szomszédos Jugoszlávia széte sésekor közvetlen fenyegetettsége is érzékelhető volt, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy a válság kezelése gyorsan, a további vérontást megakadályozva történjék meg. A szövetségesi kötelezettségeket akár az ENSZ, akár a NATO keretében a magyar ne mzeti érdekek alapján vállalta és vállalja. Az iraki konfliktussal kapcsolatban a magyar kormány álláspontját, politikáját a nemzeti érdekek, értékek és elveink határozott és egyértelmű képviselete határozza meg. Nemzeti érdek Magyarország, a köztársaság p olgárai biztonságának megóvása. Nemzeti érdek a szomszéd országokkal való egyeztetés, a célok és lehetőségek mérlegelése. Nemzeti érdek, hogy a Magyar Köztársaság kormánya világosan megfogalmazza azokat az értékeket, amelyekben hisz. A magyar kormány nem v áltogatja álláspontját, határozottan kiáll értékei mellett. Ilyen érték a demokrácia, a szabadság és a nemzetközi együttműködés melletti elkötelezettség. Mindezen túl Magyarország biztonsága olyan nemzeti ügy, amelyben kiemelt feladata, felelőssége van min den politikai erőnek. A kormány minden lépését, minden cselekedetét a köztársaság polgárai nyugalmának a biztosítása határozza meg. Biztonságunk a legnagyobb értékünk, és mi vigyázunk erre az értékre. Tisztelt Országgyűlés! Ki kell mondanunk, hogy Magyaror szág sem 2001. szeptember 11én, sem azt követően nem volt közvetlen veszélyben, mégis a mindenkori magyar kormányok a biztonsági kockázatot alapul véve tették meg a szükséges intézkedéseket. Az intézkedési terveknek megfelelően az ilyen munkát végző opera tív törzsek megkezdték működésüket, a Belügyminisztériumban elrendeltem a helyzetértékelő központ folyamatos működését, amelyet egyébként a múlt hét végén a sajtónak, a nyilvánosságnak is bemutattunk. A keletkezett információk értékelésével, azoknak a dönt éshozó szervekhez való eljuttatásával segítjük a kormány munkáját. A jelenlegi helyzetben a taszári bázis használatára vonatkozó amerikai kérés teljesítésével egyidejűleg intézkedés történt a biztonsági kockázat felmérésére és a taszári bázis védelméhez sz ükséges, egyébként nem túl nagy számú erő átcsoportosítására. A helyzetet és a biztonsági kockázatok számát sajnálatos módon növelte az a tény, hogy a szomszédos Szerbiában orvul meggyilkolták az ország miniszterelnökét, ezért a fokozott határőrizet beveze tésével egyidejűleg a szerb határon - az ottani szerbekkel szorosan együttműködve - ugyancsak szigorító intézkedéseket léptettünk életbe, és a gyilkosokra vonatkozó hivatalos szerb állásfoglalással egyidejűleg a szervezett bűnözői körökben is erősítettük a felderítést. Az érintett országok és saját értékelésünk alapján megerősítettük néhány nagykövetség és rezidencia védelmét, a kormányzati objektumok őrzését. Felkészültünk értékelésünk szerint nem jelentős számú menekült fogadására, és az ezzel kapcsolatos biztonsági intézkedéseket is megtettük. A lakosság ellátása szempontjából alapvető fontosságú