Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 18 (58. szám) - A családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1396 hogy azokra a problémákra, amelyeket most magában hordoz a társadalom, illetve az előttünk járó nyugati társadalmak többsége, már felkészülten indulhassanak a felnőtt életbe, és ne essenek bele ugyanabba a hibába, melybe annak idején, néhány évvel ezelőtt Amerikában, illetve NyugatEurópában beleestek. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) (15.30) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Úgy tűnik, több felszólaló nem jelentkezett, de most pótoljuk Hankó Faragó Miklós államtitkár úr elszenvedett kárát, és befejezheti az öt percből kimaradt hozzászólását. Öné a szó. DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Nem annyira ezzel a lehetőséggel élnék, hanem inkább a vitában elhangzottakkal kapcsolatban szeretnék néhány megjegyzést tenni. Elsősorban a bizottsági előadók véleménye volt olyan, amire, úgy gondolom, szükséges lenne néhány gondolat erejéig reagálnom, már csak azért is, mert az összes többi felszólalóval, beleértve egyébként a fideszes é s az MDFes ellenzéki képviselők felszólalását is, döntő többségével egyet tudtam érteni, de gondolom, ezzel az előterjesztők hasonlóan vannak. Szűcs Lajos képviselő úr részéről hangzott el az, hogy nincs egyezség a kormányzat és a kormánypárti frakciók kö zött. Én úgy gondolom, bárki is bármennyire próbálná ezt a dolgot beleerőszakolni ebbe a kérdéskörbe, ez nem fog sikerülni, mert az a rossz hírem vagy jó hírem van, nem tudom, kinek milyennek számít ez a hír, de egyezség van és egyezség lesz közöttünk ebbe n a kérdésben. Vannak apró részkérdések, amelyekben egészen biztosan később is lehet vita - én azt gondolom, a vita soha nem árt, ha az konstruktív, szakmai és előremutató. Ha vita van, az csak javíthat mind a kormányzat tevékenységén, mind esetleg ennek a javaslatnak a tartalmán. Tehát ha lesz is vita, azt tudom ígérni, hogy egészen biztosan egyezségre fogunk jutni, mert olyan fontos kérdésnek tekintjük ezt az ügyet, amelyben csak egy egyezség vezethet megfelelő megoldásra, és ezért azt tudom ígérni, hogy mi mindent megteszünk az egyezség érdekében, és nem is látom ezt veszélyeztetve egyébként. Urbán Árpád képviselő úr említette azt, hogy ennek a határozati javaslatnak a sorsa talán elindít egy olyan folyamatot, amely előbbutóbb törvényben fog véglegesülni . Ezt nem egészen értettem, mert itt egy sor törvény módosításáról, néhány egészen új törvénynek ebben a szellemben történő kialakításáról van szó. Tehát erre azt tudom mondani, tisztelt képviselő úr, hogy nagyon sok jogalkotási feladat van még előttünk, é s ennek éppen a közepén tartunk bizonyos területeken. Azt mondom tehát, hogy aki kellő gondossággal figyeli az eseményeket, láthatja, hogy a kormányprogramban megfogalmazottakhoz képest is, mind pedig a határozatban rögzítettekhez képest - hiszen Németh Er ika például pontosan erről beszélt, hogy a tavaly őszi, ebben a témában tett megszólalásomhoz viszonyítva már közigazgatási egyeztetésen van a bűnmegelőzési stratégiát tartalmazó törvényjavaslat, és ezt még több minden másról el lehet mondani - igenis a ko rmányzat ezt nagyon komoly feladatának tekinti, részben függetlenül is az országgyűlési határozattól, annak a sorsától, hogy itt jogalkotási lépéseket kell foganatosítani. Eörsi Mátyás képviselő úr ugyanabban az időben szólalt fel, amikor én reagáltam a ko rmányzat nevében - ez akkor történt, akkor még nem volt határozati javaslat. Felhívta a figyelmet arra, hogy mi mindenben kell lépéseket tennünk, jogalkotási lépéseket is - ezeket elindítottuk, tehát a munka kellős közepén vagyunk. Nagyon sajnálom, hogy Bi rkás Tivadar képviselő úr azt mondta, hogy nem látjuk a javaslat anyagi fedezetét, és ez megkérdőjelezi a támogatottságot emögött. Egyrészt ha az Országgyűlés elfogadja ezt a határozatot, abban az esetben nem kérdés, hogy a szükséges pénzeszközöket elő