Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 18 (58. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
1333 (9.10) Itt olyan meghatározó fontosságú kérdéseket rendeznek, mint a nyugdíjjogosultsági idők összeszámítása, a nyugdíjak átutalása, az anyasá gi ellátások vagy a munkahelyi baleseti ellátások biztosítása. A közösségi szabályok lehetővé teszik azt is, hogy a nyugdíjasok egy másik tagá llamban szabadon letelepedhessenek, amennyiben rendelkeznek a megélhetéshez szükséges forrásokkal, és ott a szükséges egészségügyi ellátásokat megkaphassák. Ahogy képviselő úr említette, valóban fontos elem az is, hogy az uniós állampolgárok másik tagállam ban történő ideiglenes tartózkodásuk alatt az azonnali orvosi beavatkozást igénylő esetekben egy, az utazásukra magukkal vitt egységesített formanyomtatvány birtokában, amelyet majd reményeink szerint kivált az egységes betegbiztosítási kártya, a szükséges ellátásban részesülnek, és a költségeket a két ország biztosítói elszámolják egymással. Tisztelt Országgyűlés! Beszélt képviselő úr a fogyatékosok helyzetéről. Ez az esztendő a fogyatékossággal élő személyek európai éve, erről már beszéltünk itt, az Orszá ggyűlésben. Ez számunkra is egy kihívást jelent, hogy gyorsítsuk fel az akadálymentes környezet feltételeinek megteremtését, erősítsük a fogyatékos személyek jogait és életminőségüket. Végül szükségesnek tartom azt hangsúlyozni, hogy bár nincs egységes eur ópai szociálpolitika vagy egészségpolitika, nincs egységes európai nyugdíjkorhatár, de a magyar szociálpolitika, magyar nyugdíjpolitika értékeit magunkkal fogjuk vinni az Európai Unióba. Ezeket semmi nem veszélyeztetheti. És tényleges előrelépést, az ellát ások körének, szintjének, színvonalának emelkedését a gazdasági fejlődés által teremtett lehetőségek határozhatják meg. Mint az elmondottakból és képviselő úr szavaiból is kiderül, az Európai Unió kiemelt figyelmet fordít a legkiszolgáltatottabbak beillesz kedésének támogatására, esélyegyenlőségük javítására. Mindez abban a meggyőződésünkben erősít bennünket, hogy a szociális Európa egyre inkább valamennyiünk otthona lesz. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Szintén napirend előtti fölszólalásra jelentkezett Herényi Károly frakcióvezető úr, “Közmegegyezés a nyugdíjasok ügyében” címmel. Parancsoljon, öné a szó. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtár saim! A Magyar Demokrata Fórum egyik választási jelmondata 1990 tavaszán egy Deáktól, a haza bölcsétől vett idézet volt, amely így szólt: “Csak két erő köti biztosan a népet a honhoz és a törvényekhez, e két varázserő: szabadság és tulajdon.” Választottuk azért e mondatot, mert ki nem mondva ugyan, de ott feszül benne a felelősség, a mindenkori közéleti felelősség. A Magyar Demokrata Fórumot 15 esztendeje cselekedeteiben ez a felelősség vezérli, legyen szó határokon túli magyarság ügyéről, legyen szó a magy ar termőföld sorsáról, vagy legyen szó a köztelevízióról. Most, néhány héttel az ügydöntő népszavazás előtt a minket terhelő felelősségről szeretnék szólni képviselőtársaimhoz; a magasabb dimenzió, ha a felelősség dimenzióiról beszélünk, amely mindnyájunka t terhel, hiszen ez a felelősség, amellyel a sors minket megáldott, mind a 386unkat terheli és tüntetett ki. Ugyanis ehhez a ciklushoz és személy szerint hozzánk fog kötődni a krónikákban, a történelemkönyvekben a csatlakozás az Európai Unióhoz; az az akt us, amely hosszú időre eldönti és meghatározza nemzetünk jövőjét. A csatlakozás nemcsak jogi, nemcsak gazdasági, hanem nekünk, képviselőknek morális és mentális kihívás is. Ezért a személyes felelősség a másik dimenzió, amely alapja és garanciája a közös f elelősség eredményességének. Kérdés az, képesek vagyunke a nemzet érdekeit, a 15 millió magyar érdekeit a jövőben az eddigiektől eltérő módon értelmezni. Felismerjüke, hogy a nemzeti