Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 11 (47. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
129 Köszönöm figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. Most pedig viszontválaszra megadom a szót a miniszterelnök úrnak. Miniszterelnök úr! DR. MEDGYESSY PÉTER miniszterelnök : Elnök Asszony! Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a megjegyzéseket, észrevételeket. Hallgatva az ell enzék megjegyzéseit, kicsit többet vártam (Derültség a kormánypártok soraiban.) , de ennyi is nagyon jó. (Tállai András: Nem te értékeled az ellenzéket!) Tisztelt Képviselők! Tudniuk kell, hogy természetesen nem gondoljuk azt, hogy mindent úgy csináltunk, ahogyan önök szeretnék, még talán úgy sem, ahogyan mi szerettük volna. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Nyilvánvaló, képviselő úr, hogy az ellenzéki konstruktív javaslatok befogadása lehetett volna szélesebb is. Ehhez csupán annyit szeretnék hozzátenni: ta nulunk belőle, szívesen vesszük a konstruktív javaslatokat, ami egyébként, mondjuk, nem teszi lehetetlenné a költségvetés teljesítését, tehát, ami nem megy messze túl azon a határon, amit az ország teherbíró képessége képes elviselni. (Közbeszólások a Fide sz soraiból.) Ami a képviselő úr megjegyzését illeti arra vonatkozóan, hogy az ígéreteket illik betartani: természetesen ezt én is így gondolom. 2006ig sok időnk van arra, hogy minden ígéretünket beváltsuk. (Taps a kormánypártok soraiban.) A képviselő ú r említette a Vásárhelyitervet. Szeretném tájékoztatni a tisztelt parlamentet, hogy a Vásárhelyiterv programját az e heti kormányülésen áttekintjük, és el fogjuk fogadni azokat a javaslatokat, amik ahhoz kellenek, hogy meginduljon ennek a megvalósítása. (Taps a kormánypártok soraiban.) Sokat gondolkoztam azon, hogy mit válaszoljak Lendvai Ildikó képviselő asszonynak, frakcióvezetőnek (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiból.) , merthogy vártam, hogy mondjon valamit, amihez kapcsolódni lehet. (Közbesz ólás a Fidesz soraiból: Adj neki egy “fülest”!) Nos, azt tudom mondani, hogy vállaljuk azt, hogy az IFA teherautók környezetkímélő motorjához szükséges adókedvezményeket biztosítani fogjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.) Végül, hölgyeim és uraim (Közbes zólás a Fidesz soraiból: Végül? – Az elnök csenget.) , szívesen vállalom azt, hogy mindazt a konstruktív javaslatot (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.) , amit az ellenzék tett a mostani vitában, meg fogjuk fontolni. Köszönjük szépen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ennyi? – Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm a miniszterelnök úr viszontválaszát. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Bejelentés frakcióvezetőhelyettesek megválasztásá ról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Tájékoztatom önöket, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja arról tájékoztatott, hogy Kósáné Kovács Magda és Karsai József képviselőket a febr uár 11ei és 12ei ülésnapokra frakcióvezetőhelyettesnek megválasztotta . Kívánok a megválasztott frakcióvezetőhelyetteseknek jó munkát! Tisztelt Országgyűlés! (Dr. Medgyessy Péter elhagyja az üléstermet. – Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban.) Kérem képviselőtársaimat, hogy a felesleges és viccesnek tűnő megjegyzéseiktől kíméljék a Házat.