Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 11 (47. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KUNCZE GÁBOR (SZDSZ):
126 ehhez a kereteket adta, az egyének és közösségek szabadsága segítette a képességek kibontakozását. Magyarország pedig sodródott a két Európa között, és közben belülről is megosztott volt. Voltak, és most is vannak olyanok, akikben a félelem oly mértékben erős a mástól, az újtól, hogy a bezárkózást javasolják. Csakhogy történelmünk során mindig elmaradottsághoz, szegénység hez, kiszolgáltatottsághoz és a szélsőséges nézetek megerősödéséhez vezetett a bezárkózás. Ugyanakkor voltak, és most egyre többen vannak olyanok, akik Európában gondolkodtak és gondolkodnak, akik tudják, hogy az európaiság a magyar kulturális hagyományok legjelentősebb vonulata. A szabad demokraták a rendszerváltáskor javasolták az európai kulturális, gazdasági és politikai minták átvételét, s most is elkötelezetten Európapártiak vagyunk, ezért javasoljuk, hogy gondolkodjunk Európában. Nincsenek valódi ér vek az európai uniós csatlakozás ellen; a csatlakozásnak nincs alternatívája. Az ország érdekei ellen cselekszik, aki a csatlakozás elutasítására buzdít - természetesen véleményüket tiszteletben tartjuk , de az is, aki kettős beszéddel elbizonytalanítja h íveit a csatlakozást illetően, akiket viszont mélységesen elítélünk. Rossz, tisztelt képviselőtársaim, az a kérdésfeltevés, hogy vajon az elkövetkezendő egykét évben milyen előnyök származnak az uniós csatlakozásból, mert még egyszer mondom: a jövőnk a té t. A rossz kérdésfeltevésről hadd meséljek önöknek egy székely történetet: a székely embert egyszer megkérdezték, hogy vajon a hal iszike vizet. Erre a székely ember azt válaszolta, hogy micsoda hülye kérdés, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a vízen kívül nincsen számára élet. (Taps és derültség a kormányzó pártok padsoraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Nekünk adatott meg a lehetőség, hogy végleg lehorgonyozzuk az országot a nyugati oldalon, a demokrácia, a szabadság, a jogállamiság, az emberi jogok és a t olerancia érvényesülésének oldalán. Megragadni ezt a lehetőséget - ez a felelősségünk az utánunk következő generációkkal szemben. Érdemes végiggondolnunk, hogy mit kell tennünk az elkövetkezendő években azért, hogy illeszkedésünk Európához minél sikeresebb legyen. Az Unió gazdasági és jogi normái az egyének és a közösségek, vállalkozások szabadságát növelik az állammal szemben. Nálunk az állam még mindig túl sok szerepet vállal magára, feladatai ellátásához pedig még mindig túl sok pénzt vesz el az emberekt ől és a vállalkozásoktól, miközben minden közgazdasági elmélet bebizonyította, hogy az embereknél a pénz jobb helyen van, jobban költik el, mint azt az állam képes helyettük megtenni. Miért ne választanánk ezt az utat? Ezért nem értünk egyet azokkal az elk épzelésekkel, amelyek különböző területeken válogatás nélkül akarnak mindenki számára ingyenes juttatásokat biztosítani. Támogatni az arra valóban rászorulókat kell, a többiektől nem kell elvenni a pénzt csak azért, hogy a jóságos állam újra odaadhassa nek ik. Vagyis a feladat: kevesebb újraelosztással megteremteni az adók és a vállalkozások terheinek további csökkentését - ez elengedhetetlen versenyképességünk növelése érdekében. Ezért a ciklus egészét kell hogy jellemezze az adók csökkentésére való törekvé s. A magyar gazdaság nem fejlődhet, és nem is lehet versenyképes a szükséges infrastrukturális beruházások nélkül, ezért kell felgyorsítani - egyetértek a miniszterelnök úrral - az autópályaépítésiprogramot. De nem fejlődhet anélkül sem, hogy ne rendelkez nénk megfelelő programokkal a befektetők számára vonzó környezet kialakítása érdekében. Igazán versenyképesek persze akkor leszünk, ha egyre többen rendelkeznek rugalmas, továbbépíthető tudással, megbízható nyelv- és számítógépes ismeretekkel. Tisztelt Kép viselőtársaim! A szabad demokrata vezetésű Gazdasági, Oktatási és Informatikai Minisztérium kidolgozta azokat a programokat, amelyek következetes végrehajtása esetén Magyarország nemcsak bepótolhatja a lemaradását, de belátható időn belül esélye nyílik az élvonalba kerülni. Nem mindegy, hogy mindeközben milyen életminőséget teremtünk a magunk számára. Az EUban a környezet védelme alapvető érték, alapvető szempont ezért a környezettudatos életmód, a gazdasági fejlődés és az ökológiai szempontok összeegyezte tése.