Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 17 (57. szám) - Dr. Mézes Éva (SZDSZ) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - “Lesz-e gyógyszerárusítás patikán kívül?” címmel - DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): - ELNÖK (Harrach Péter):
1239 Tisztelt Országgyűlés! Méz es Éva, az SZDSZ képviselője, interpellációt nyújtott be az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez: “Lesze gyógyszerárusítás patikán kívül?” címmel. A képviselő asszonyé a szó. DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! Mindannyian hallottunk róla, hogy a Gazdasági Versenyhivatal január elején elkészített egy tanulmányt a gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdéseiről. A GVHfüzettervezet célként jelölte meg töb bek között az adott piacra vonatkozó szabályozási munka segítését azzal, hogy a versenyt nyomatékosan megjelenítse ezen a területen is, továbbá hogy szakmai segítséget adjon a fogyasztói társadalmi jólét növelését gátló szabályok, akadályok lebontásához. C él volt az is, hogy a GVH által folytatott versenyfelügyeleti vizsgálatok szakmai megalapozottságának növelése érdekében támpontokat, segítséget adjon a szakértőknek, saját vizsgálóinak, és feltérképezze a versenytörvény alkalmazásának lehetséges területei t, a verseny szempontjából megjelenő veszélypontokat és a versenytörvény alkalmazhatóságának határait. (14.20) A tanulmány elkészítéséhez 2002ben a Versenyhivatal elemezte a gyógyszerpiacot, és kísérletet tett a gyógyszer mint áru sajátos természetével, i lletve hazai piaci struktúrával és piaci viselkedéssel összefüggő belépési korlátok, szabályozási beavatkozások áttekintésére. Javaslatokat is megfogalmazott egy, a mainál kevésbé korlátozó, ezáltal a fogyasztói igények változásának rugalmasabb követésére ösztönző, mindamellett az ellátási biztonság garanciáit a szükséges mértékben megtartó szabályozási korrekciókra. A GVH a további kiegészítő vizsgálatok és elemzések elkészítése érdekében január folyamán az érintett minisztériumoktól, valamint az ágazati, szakmai szervezetektől szakmai véleményt kért, ami alapján véglegesíthetik a füzetet. Március 8án a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége szervezésében konferenciát tartottak, ahol ismét megtapasztalhattam, hogy a gyógyszerésztársadalom mereven elzárkó zik az OTCgyógyszerek patikán kívüli forgalmazásával szemben. A pontosság érdekében - hogy mindannyian értsék - fontos hangsúlyozni, hogy mit is jelent az “over the count” kifejezés. Magyar nyers fordításban ez annyit tesz, hogy “tára feletti”, vagyis a v ény nélkül kapható gyógyszerek. Ilyenek bizonyos fájdalomcsillapítók, görcsoldók, savlekötők, emésztést segítők s a többi. A gyógyszerészek a nyilvánvaló gazdasági veszteségek mellett a gyógyszerek esetleges mellékhatásai következtében az indokolatlan gyóg yszerfogyasztás növekedésére, a szakszerű tanácsadás, a gyógyszerek biztonságos beszerzése és a termékfelelősség hiányára hívják fel a figyelmet. Véleményünk szerint kereshető és található olyan, a társadalom részére egyszerűbb hozzáférhetőséget biztosító megoldás, ami a gyógyszerészek számára elfogadható. Fontosnak látjuk, hogy a gyógyszerészek ne érezzék magukat sértettnek, vesztesnek, ezért szerintünk le kell ülni velük, hogy milyen mértékű liberalizálást tudnának elfogadni, és milyen feltételekkel, hogy szakmaiságuk és egzisztenciájuk ne sérüljön. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni a miniszter asszonynak: mi a minisztérium álláspontja a gyógyszerpiac esetleges liberaliz ációjáról? Kíváne a minisztérium tárgyalni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a gyógyszerészek szervezeteivel? A munkaanyag megszületése óta több mint két hónap telt el. Várhatóe, hogy a közeljövőben (Az elnök a csengő megkocogt atásával jelzi az idő leteltét.) sikerül véglegesíteni a tervezetet? Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) :