Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 11 (56. szám) - “Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő?” címmel politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KATONA BÉLA (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter:
1163 Minden képviselőtársammal egyetértek, aki itt a teremben arról szólt, hogy bizonyos kérdésekben a politika színpadán nemzeti minimumot, közös véleményt kell kialakítani ahhoz, hogy az ország a sikeres nemzetek sorába tartozzon egy globalizálódó világban. Ez így van, de ez is még csak a technikai minimum, mert szükség van arra, hogy egy ilyen program a z emberek által, a társadalom nagy többsége által támogatott legyen, hogy a döntések, amelyek rájuk vonatkoznak, az ő közreműködésükkel szülessenek, és ami ennél is fontosabb, őáltaluk jussanak érvényre. Éppen ezért a második száz nap, illetve az első száz nap programja arról is szólt, hogy - idézőjelben mondom - legyen egy “keringőre szóló felhívás” a társadalomnak, legyen világos mindenki számára, hogy sikeresek csak együtt lehetünk. Ez pedig azzal a hitellel szükséges, amelyik hitelt, úgy hiszem, a polit ikában még sok lépéssel kell építgetnünk a következő időszakban. Az elmúlt tíz hónapban a szociális sebek orvoslásán túl, illetve mindazon a társadalmi programon túl, amelynek építésébe közösen belekezdtünk, helyre kellett állítsuk a demokratikus intézmény eket is, és újra kellett építenünk a párbeszéd, az érdekérvényesítés rendszerét, visszaszervezve az állampolgárok bizalmát olyan kérdésekben is, mint a közpénzekkel való gazdálkodás. Nem kell másról szólni a köztársaságiság kapcsán sem, mint éppen a közint ézmények iránti bizalomról. Azt hiszem, hogy az a köztársaság, amit mi mindannyian akarunk, nyugalmat, biztonságot, felelősséget, szolidaritást, a döntésekbe való beleszólást, partnerséget biztosít az állampolgároknak. Az a köztársaság az, ahol a hatalom, a közpénzek elköltése transzparens, átlátható, ellenőrizhető és számon kérhető is. Egy biztos: egy ilyen köztársaságban is, amit mindannyian gondolunk, előfordul az, hogy valaki törvénybe vagy morálba ütközőt tesz. Hogy nem fordul elő, hogy írott vagy vall ott erkölcsi normákba belebotoljék, ez a legjobb helyzetben sem elkerülhető. Mégis ez a köztársaság, amiben mi gondolkozunk, megteszi azt, hogy nem marad következmény nélkül az ilyen eljárás, hogy transzparenssé teszi az ügyeket, és egy közös felelősségvál lalás feltételeit biztosítja. A mai vitában fontosnak tartom hangsúlyozni: egyetértés volt abban - még ha megfogalmazásában, dallamát illetően eltérések is voltak , hogy Magyarország számára a közeljövő legnagyobb kihívását az európai integráció jelenti. Szeretném világossá tenni, hogy ez a folyamat nem egy kormány erőfeszítésének eredménye. Nyilvánvaló, hogy a rendszerváltást követő kormányzatok munkájának eredménye, de legfőképpen az itt élők közös erőfeszítése az a lehetőség, hogy Magyarország csatlakoz zék a boldogabb európai nemzetek sorába. Ebből következően pedig az a feladat, amit ezen csatlakozás kapcsán végig kell vinnünk, nem a kormány feladata, nem ennek a kormánynak önmagában a feladata, ha még különös felelősséget is visel egy sikeres csatlakoz ás érdekében, hanem a politikai közélet egészének és a társadalom széles körének közös feladata. Ahhoz, hogy bejárjuk ezt az utat, a kormány az Európaterv programját letette az asztalra, s ez a szélesedő terv lehetőséget kínál arra, hogy a társadalom külö nféle csoportjai és szegmensei bekapcsolódjanak. Vane más út - elhangzott itt a vitában is , mint az európai csatlakozást választani, sikeresnek lenni egy globalizálódó világban, esélyeket teremteni az egyes embereknek, és esélyeket teremteni a hétköznap oknak is? Azt hiszem, nem igaz az a válasz, hogy nincsen más út. Van más út. Persze, van más út, de nincsen más út előre. Előre ez az út vezet. Ezért úgy hiszem, hogy nem automatikus, hanem szívvel, ésszel vallott közös döntés kell legyen, amikor erre az e lőre vezető útra közösen igent mondunk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
