Országgyűlési napló - 2002. évi téli rendkívüli ülésszak
2002. december 17 (43. szám) - A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Mandur László): - FONT SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - DR. FÜLE ISTVÁN jegyző:
91 a kormány nem kívánja támogatni azokat a javasla tokat, amelyek az ilyen intézkedés hatályba léptetésének az elhalasztását célozták, hiszen szükség van minden olyan kényszerintézkedésre, amely lehetővé teszi az előzetes letartóztatás kiváltását. A háziőrizetnél támogatandónak ítéli a kormány azt a javasl atot, amely egy esetlegesen később kiszabandó szabadságvesztésnél a háziőrizet beszámítására szabadságot ad a bírónak arra, hogy milyen napszámmal számolja majd be a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe a háziőrizet napszámait. A hatályba léptetés tekinte tében pont az elhúzódó vita miatt szükséges és támogatandó, hogy ne 2003. január 1jétől, hanem március 1jétől legyen ez az anyagi jogszabály - az eljárási jogszabály pedig később - hatályba léptetve, hiszen a jogalkalmazóknak ezt meg kell ismerniük. Azt hiszem, összegzésül ezt kellett elmondanom, mégpedig ebben a stílusban, még akkor is, ha van olyan, akinek ez nem tetszett. Kérem, hogy szíveskedjenek megszavazni az ilyen módosításokkal a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypárti oldal on.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Ügyrendi felszólalásra jelentkezett Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament ! Ügyrendi indítványom a következő. Az ülést vezető elnök mindannyiszor vonja meg a kormány tagjától a szót, amikor az a parlament képviselőit rendreutasítja. (Taps az ellenzéki oldalon.) Indoklásom a következő. Amióta a baloldali hatalom került kormányra, szokássá vált, hogy kormánytagok - jogi helyzetüket valószínűleg nem ismerve - rendreutasítják a képviselőket a parlamentben. Ezt a szokást Medgyessy Péter miniszterelnök úr kezdte el, majd követte Lamperth Mónika, és ezt a - most már - hagyományt folytat ta most Bárándy Péter miniszter úr is. A Magyar Demokrata Fórum az ügyrendi bizottsághoz fog fordulni annak a helyzetnek a tisztázására, hogy vane függelmi viszony a kormány tagjai és a parlamenti képviselők között. (Kuncze Gábor: Hülye kérdés!) Álláspont om szerint nincsenek függelmi viszonyban, ezért a parlament üléstermében rendreutasítást kizárólag az ülést vezető elnök eszközölhet, amit a képviselőknek természetesen tudomásul kell venni. De ezt nem teheti meg a kormány tagja annak ellenére sem, hogy mo st a baloldali hatalom a többség birtokában van. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Miután nem a napirend folyásával kapcsolatos ügyrendi javaslat hangzott el, innentől kezdve ezzel a kérdé ssel nem kívánok a továbbiakban foglalkozni. Ebben a kérdésben szavazni nem kell. Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkát. Felkérem a jegyzőt, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, illetve a z előterjesztő által támogatott indítványok körét. Megadom a szót Füle István jegyző úrnak. Parancsoljon, öné a szó. (16.10) DR. FÜLE ISTVÁN jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A T/1218/57. számú ajánlás 55., 58. és 72. pontjai nem kapták meg a szükséges bizott sági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. (Az elnök csenget.)