Országgyűlési napló - 2002. évi téli rendkívüli ülésszak
2002. december 17 (43. szám) - Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar katonai egészségügyi kontingens részvételéről szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - NÉMETH ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár:
75 saját felajánlásaival, a kat onai arculatát is formálnia kell, ezért ösztönöznénk a kormányzatot, hogy rendelkezzünk egy világos, speciális képességeinket számba vevő menüvel. Kicsit előreszaladt az idő, ezért még azt hangsúlyoznám, hogy össznemzeti ügyről van szó, és ahhoz, hogy össz nemzeti ügy maradhasson (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a terrorizmus elleni küzdelem, abba kell hagyni egymás és különösen a (Az elnök ismét csenget.) korábbi kormányzat külföldi lejáratását. Fontosnak tartjuk azt, hogy a felelős ellenzéki szerepet betölteni kívánó ellenzék (Az elnök ismét csenget.) ezt be tudja tölteni, szemben például a koszovói szerepvállalás idején kifejtett ellenzéki állásponttal... ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Képviselő úr, lejárt a rendelkezésre álló háromperces időkeret. Kérem, fejezze be a mondatot. NÉMETH ZSOLT (Fidesz) : Az utolsó mondatomat mondom, elnök úr. Fontosnak tartjuk, hogy azt a jó példát, amit most Taszár, illetőleg Afganisztán ügyében az egyes politikai erők fel tudtak mutatni, a jövőben is tudjuk gyakorolni a megfelelő konzultációs mechanizmusok működtetésével. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, megkérdezem Kovács László külügyminiszter urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) A kormány nevében Iváncsik államtitkár úr kíván válaszolni a vitában elhangzottakra. (Iváncsik Imre: Második körös felszólalásra!) Második körös felszólalásra... Eddig nem jelent meg a képernyőn senki - most jelent meg Iváncsik Imre államtitkár úr neve. Három perc áll rendelkezésére. IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Messzemenően egyetértek Simicskó képviselő úrnak azzal a megközelítés ével, hogy nekünk széles körben kell gondolkodnunk, nagyon sok más országgal együttműködve kell részt vennünk nemzetközi akciókban, és keresnünk kell a legsokoldalúbb együttműködés lehetőségét. Ez különösen igaz erre az afganisztáni műveletre, ahol a NATO- és az EUtagországokon kívül olyan országok is részt vesznek, mint Románia, Bulgária, Albánia és Macedónia, összesen húsz ország. Mindaddig, amíg Magyarország nem csatlakozik ezen országok sorába, joggal hiányolhatjuk a részvételünket. Valóban beláttuk az t, hogy a kétharmados többség nem fog összejönni a kormány első javaslata mellett, azonban sajnáljuk, hogy nem jött össze ez az egyetértés, hiszen értelmetlennek látjuk azt a szakmailag megalapozatlan vitát, hogy ki a veszélyeztetettebb, az őrkatona vagy a z orvos. Ezt a szakemberek is értelmetlennek tartják. De ha már egyáltalán felvetődik ez a kérdés, hogy ki a veszélyeztetettebb, akkor hozzátenném, hogy vajon melyik van jobban kiszolgáltatva: aki fegyverrel érkezik, aki ki van képezve arra, hogy védje az objektumot és önmagát egy támadás esetén, vagy az a szintén katona, aki a gyógyítással van elfoglalva, és vajon ő hogyan tud egy támadás esetén az őt ért támadásra reagálni. Azt hiszem, nem érdemes mélyebben belemenni ebbe a vitába. A másik dolog, amire sz intén szeretnék utalni, hogy talán kicsit félreérthető volt Simicskó úr utalása. Ő arról beszélt, hogy ők arra is alkalmasnak tartanák a magyar katonákat, hogy a tálibok ellen harcoljanak, és kicsit úgy lehetett érteni, mintha a kormány javaslata erre vona tkozott volna. Szeretném leszögezni, hogy nem erre vonatkozik, hiszen az egy másik küldetés, amit az Egyesült Államok vezet, és nagyon fontosnak tartom, hogy véletlenül se lehessen esetleg e miatt a mondat miatt a kormány eredeti szándékát félreérteni. A m indkét párt részéről elhangzott - az MDFet is ide értem - hozzászólások miatt szeretném megjegyezni: az, hogy a szövetségesek rólunk mit gondolnak, hogy Magyarország közreműködését