Országgyűlési napló - 2002. évi téli rendkívüli ülésszak
2002. december 18 (44. szám) - A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
187 E törvény megalkotása során, éppen a korábbi terrortörvény tapasztalatai alapján több fázison is keresztülment a tervezet egyeztetése, és ennek során további pontosításokra került sor a szakmai és érdekképviseleti sze rvezetek részéről érkezett jelzések alapján. Egy korábbi elképzelés szerint a bejelentési kötelezettség az ügyvédet nem terhelte, ha a pénzmosásra utaló adat, tény vagy körülmény büntetőeljárásban történő védelem, illetve bíróság előtti képviselet során - ide nem értve a cégbíróság előtti képviseletet , annak előkészítésekor vagy azzal összefüggésben jutott tudomására, továbbá ha a közjegyző nem peres eljárást folytatott le. A megfogalmazás azonban további pontosításra került az értelmezési problémák elker ülése végett és a kötelezettségek pontos és körülhatárolható megfogalmazása érdekében. Ezzel a pontosítással a parlament előtt fekvő javaslat eleget tesz annak a követelménynek, hogy a mentesítő körülmények rögzítésére az ügyvédre és a közjegyzőre vonatkoz óan különkülön, az adott jogi szakmák gyakorlói által ténylegesen végezhető tevékenységek figyelembevételével kerüljön sor. Az ügyvédek vonatkozásában a védelem, a képviselet ellátása során tudomásra jutott adatok mellett külön kiemelésre kerül a védelem, a képviselet ellátásának előkészítése, illetve ellátását követően tudomásra jutott adatok kezelésének módja, továbbá az az esetkör, amikor az ügyvéd az eljárás megindításának szükségességével vagy éppen a védelem, képviselet ellátásának indokoltságával ka pcsolatban ad jogi tanácsot. A mentesség továbbá kiterjed a törvényben meghatározott valamennyi kötelezettségre, nemcsak a bejelentési, hanem az azonosítási kötelezettségre is. Beépítésre kerültek a tervezetbe azok a definíciók, amelyek hiánya miatt számos támadás érte a hatályos pénzmosás elleni törvényt, és a szabályozás alanyi hatályát tekintve nem bővítette, csupán pontosította a meglévő érintettek körét. A beterjesztendő törvényjavaslat több helyen is pontosítja és egyértelműbbé teszi a tavaly elfogado tt törvény egyes előírásait, anélkül, hogy a tavaly elfogadott törvény bármely elemét gyengítené, ám pontosítja és szabályozza a törvénynek a sürgős törvényalkotási kényszerből fakadó hiányosságait. A javaslat vállalt célja, hogy a pénzmosás elleni fellépé s hatékonyságát tovább erősítse, hogy az ezzel kapcsolatos nemzetközi elvárásoknak és EUjogi követelményeknek minden tekintetben megfeleljen, az ezen a téren szükséges nemzetközi együttműködést tovább erősítse. Hogy a törvény elérie majd ezen célját, arr a minden bizonnyal csak az idő fog tudni választ adni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak, aki az MDFképviselőcsoport nevében kíván felszólalni. HERÉ NYI KÁROLY , az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttem felszólaló képviselőtársunk, aki szintén államtitkár, jogos kritikának vetette alá az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és ennek a kritikán ak minden alapja megvan. Talán át kellene gondolni a kormány törvényalkotó és törvénymódosító munkájának a folyamatát és a feladatmegosztásokat. Ez a törvény sokkal inkább jogi jellegű, mint pénzügyi jellegű, jogi kihatásai vannak. Talán szerencsésebb lett volna és talán célravezetőbb, ha egyeztetések történnek a két minisztérium között, ha már nem az Igazságügyi Minisztérium terjeszti elő. A törvényjavaslat értékelése során két szempontot kell figyelembe venni. Egyfelől a bűnözésből származó jövedelmek tis ztára mosásának megakadályozását, a nemzetközi és a hazai elvárásokat e tekintetben, másrészt azt, hogy miként érvényesülnek azok az általános alkotmányos alapelvek, amelyek az emberi méltósághoz, a személyes szabadsághoz és a személyes biztonsághoz fűződn ek, amelyeket a Magyar Köztársaság alkotmánya az 54. és 55. §ában nevesít. A törvényjavaslat indoklása részletesen hivatkozik azokra a nemzetközi elvárásokra, szempontokra, amelyeknek a tervezet meg kíván felelni. A nemzetközi elvárások, jogszabályok, jog elvek, ahogy a magyar jog, egyértelműen rögzítik a fentiek alkotmányos alapelveit és az azok