Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 1 (23. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László):
852 hogy hol van a tulajdona, és azokat milyen terhek terhelik, vagy éppen milyen károkért számíthat az Unió, a magyar kormány vagy a magyar parlament támogatására, hiszen légi fotogrammetriai eljárásokkal ezeket lehet követni. Visszatérek a módosító javaslatomra, hiszen nagy kört írtam le. Ezzel csak azt akartam alátámasztani, mennyire szükséges, hogy a rendezettségünk javuljon, és az önkormányzatok ez alól az egyéb ként valóban költséges és kistelepüléseknél néha a tűrőképesség határát is meghaladó összeg alól ne meneküljenek. A kistelepülések esetében elfogadom, hogy most, egy éven belül nem lehet teljesíteni ezt az 1997ben útjára indított követelményt, és nem vagy ok biztos abban sem, hogy ha egy évvel kinyújtjuk a határt, akkor egy év múlva nem ugyanez a helyzet áll elő. Elfogadom azt, hogy a városok esetében vagy a nagyvárosok és a kiemelt térségek esetében fontos legyen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Befejezésül egy szót szeretnék hozzátenni, tisztelt elnök úr. Külön kérném az elnök úr segítségét abban, hogy a belvíz- és az árvízkárral sújtott területeken a parlament foglalkozzon majd egy olyan határozattal, hogy azon település eknek, amelyek egyébként is szegények, milyen módon tudjuk a rendezési terveket elkészíteni, hogy hullámtérben, ártérben és belvizes területeken ne építsenek szegény emberek házakat vagy ne épüljenek mezőgazdasági létesítmények. Itt a legszükségesebb, hogy olyan rendezési tervet fogadjunk el, ami segíti az ott élő embereket. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki fölszólalni ebben a vitában - úgy l átom, hogy nem. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Csabai Lászlóné képviselő asszonyt, hogy most vagy a határozathozatal előtt kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra - úgy látom, hogy most. CSABAI LÁSZLÓNÉ ( MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előzetes egyeztetés alapján én elfogadhatónak tartom azt, hogy a megjelölt térségek, a megyei jogú városok, a főváros és kerületei kerüljenek ki ebből a módosításból. Azt gondolom, hogy ezeken a településeken és t elepülésrészeken kell hogy legyen annyi saját erő és annyi szakmai tudás, hogy ez alatt az idő alatt ezeket a szabályozási terveket el kellett készíteni, vagy a határidőre el kell hogy készüljenek. Közösen kapcsolódó módosító indítványt fogunk beadni, és r emélhetően ezzel ez az ügy mindenki megelégedésére rendeződik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül majd sor. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni fölszólalások következnek. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bánki Erik képviselő úr, a Fidesz részéről - úgy látom, hogy nincs itt. Akkor lépjünk eggyel tovább!