Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 1 (23. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája
847 va n ennek egy másik része is, amelyik nem ennyire bőbeszédű, és amely csak annyit fogalmaz meg, hogy a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzatmaradvány befizetését írja elő a Nyugdíjbiztosítási Alap részére. Tisztelt Államtitkár Úr! Ragadjuk meg e nnek a részletes vitának a lehetőségét, és fedje fel a nagy titkot előttünk, hogy a kormány honnan kíván különböző összegeket átcsoportosítani erre a célra. Bízom benne, hogy most a tisztelt Ház jelen lévő képviselői megnyugtató választ kapnak öntől, mert a célt támogatjuk, ezt a módosító indítványt mi is szeretnénk támogatni, de amíg nem látjuk, hogy ennek az összegnek honnan van a forrása, addig - gondolom, megérti államtitkár úr - egy kicsit bizonytalanok vagyunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy a részletes vitának ebben a szakaszában kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a ré szletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita harmadik szakaszát az ajánlás 1627. pontjaira. Kérdezem, kíváne valaki felszólalni ebben a szakaszban. Megadom a szót Varga Mihály képviselő úrnak, a FideszMagyar Polgári Párt részéről. Paranc soljon! VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Szerencsére, az ajánlás 16. pontja miatt a részletes vitának ez a szakasza is módot ad arra, hogy megismételjem azt a kérdésem, amit az előbb intéztem államtitkár úrhoz, hiszen a 16. pontban Veres János képviselő úr T/762/31/ 2. számú módosító javaslatában ennek a méltányossági keretnek a megemelésére tesz javaslatot. Tisztelt államtitkár úr, államtitkár urak - hiszen Kökény Mihály is jelen van a parlamenti vitán , kérem, világítsák meg a parlament számára, hogy ennek a 312,4 millió forintnak a forrása egészen pontosan honnan is van. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kérdezem, kíváne még valaki felszólalni ebben a szakaszban. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem. Mivel több felszólaló nem jelen tkezett, a részletes vita ezen szakaszát is lezárom. Megnyitom az utolsó vitaszakaszt, a preambulumot érintő módosítási javaslatra. Kérdezem, kíváne valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nem. Akkor ezt a szakaszt nem is kell lezárni. Megkérdezem Burány Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatal előtt kíván felszólalni. Öné a szó, államtitkár úr. BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház ! Szeretném bejelenteni a jegyzőkönyv számára, mivel több invitálást is kaptam: a kormány nevében a vita későbbi szakaszában egyben kívánunk reagálni az észrevételekre. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. A határozathozatal ra a következő ülésünkön kerül sor. A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája