Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 25 (22. szám) - Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az állambiztonsági szolgálatok történeti levéltára létrehozásáról szóló törvényjavaslat, valamint a közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozata... - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
747 kizárási elképzelés, ami a Fidesznél most megjelent, végérvényesen taszítana ki személyeket, netán csoportokat a politikai életből, és gyökeresen szakítana ezáltal a népszuverenitás elvével: kizárná azt a politikai kínálatot, azt a s zabad kínálatot, amire egyébként Mécs Imre képviselőtársam is hivatkozott. Az alapvető probléma nem velünk van, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, nem a mi lelkiismeretünkkel vannak gondok, hanem önök képtelenek azt megemészteni, önök képtelenek azt elfo gadni, hogy tizenkét évvel a rendszerváltás után a magyar baloldal - de a térség más országaiban is hasonló a helyzet - erős, kormányzóképes, kormányra került; természetesen váltógazdaság van, előfordulhat az, hogy elveszíti a hatalmat, de utána ismét lehe tősége nyílik egy meghatározott periódusra történő megszerzésére. A rendszerváltás erről szólt, és nem véletlenül. Nem Magyarországon dőlt el a rendszerváltás, tisztelt képviselőtársaim; a rendszerváltás nagy nemzetközi folyamatok következménye volt, és az t is világosan látni kell, hogy a rendszerváltás mögött álló, meghatározó nagyhatalmi erők a békés átmenetben, a konszenzusban voltak érdekeltek. Mert mi lett volna akkor, ha a leszámolás irányába mozdulnak el a magyarországi, vagy, mondjuk, a lengyelorszá gi események? Hogyan alakította volna ez Gorbacsov helyzetét? Mi történt volna az utolsó éveit élő Szovjetunióval? Maga az Egyesült Államok vezetése is abban volt érdekelt, hogy minél gördülékenyebben, minél harmonikusabban, és hozzá kell tennem egyébként: minél gyorsabban menjen végbe ez a folyamat, mert ha itt az történt volna, amire igény mutatkozik az önök oldaláról, akkor ez az egész folyamat megállt volna. Önök egyébként azt is figyelmen kívül hagyják, hogy ebben a rendszerváltásban az MSZMP meghatáro zó csoportjai, nem mindegyik csoportja természetesen, igen tevékeny szerepet vállalt. Nyilván nem azért vállalt ebben tevékeny szerepet, hogy utána félreállítsák. Önöknek, ha az elképzeléseiket érvényesíteni akarják, akkor politikai eszközök a rendelkezésü kre állnak. Nyerjék meg önök a választásokat, vagy érjék el azt az alkotmányozó kétharmadot azzal a programmal, amit az előbb említettem! Azt azonban nem lehet megtenni, hogy egy legitim Országgyűlés és egy legitim kormány működését kétségbe vonják, megpró bálják a legalitását és a legitimitását megrendíteni. Természetesen arra is lehetőség nyílik, hogy most ne baloldali filozófusokat, szociológusokat, jogászokat említsek, hanem egy konzervatív, liberális alkotmányjogászt, és egy konzervatív jogbölcselőt, Ba logh Artúrt és Moór Gyulát, az önök számára ők talán elfogadhatóak tekintélyként - egy baloldali gondolkodóval szemben nyilván erős ellenérzéseik lennének , ők is azt mondták - ebben nem volt különbség jobboldali és baloldali, szocialista, liberális és ko nzervatív között , hogy a semmiből is lehet egy új jogrendet teremteni, a Max Weberi értelemben vett forradalmi jogbitorlással vagy restaurációs, vagy ellenforradalmi jogbitorlással, kinek melyik megfogalmazás tetszik jobban. De arra nincs lehetőség, hog y egy működő jogrend keretei között megváltoztassuk, különféle megoldási kísérletekkel, trükkökkel például egy parlament összetételét, például egy meghatározott kormánytöbbséget. Látunk itt egy folyamatot, ami megkezdődött azzal, hogy át kell minősíteni a töredékszavazat fogalmát, újra kell számolni a töredékszavazatokat, újra kell számolni a szavazatokat, mondjon le a kormány, mert az élén egy szttiszt áll. Most pedig eljutottunk oda, hogy összeférhetetlenség címén utólag megváltoztassuk a parlament össze tételét. Ez nonszensz, ez lehetetlen! Én kénytelen vagyok ennek a folyamatnak az egyik mozzanataként értékelni azt, amit fideszes képviselőtársaim, így többek között Demeter Ervin is, felvetnek: erre jogállami keretek között, az alkotmányos rend talaján az égvilágon semmilyen lehetőség nem nyílik. (17.00) A két törvényjavaslatnak pontosan az a célja, hogy megszilárdítsa ezt az alkotmányos rendet, teljesítse azokat a funkciókat, amelyekről más képviselőtársaim is - szocialista és szabad demokrata képviselőtá rsaim természetesen - és én is beszéltem. Az önök által felvetett elképzelések pedig a semmiből akarnak egy új világot teremteni vagy egy nagyon is régi, 1945 előtti világot visszahozni.