Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 24 (21. szám) - A Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 2001. évre vonatkozó részének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - FONT SÁNDOR (MDF):
563 Még egyszer szeretném jelenteni: két oldal álláspontját, a szakszervezetek és a kormány álláspontját tükrözték a 40 ezer forintos minimálbérben a megállapodások, a munkáltatók valóban ellenezték. A következő évben viszont az 50 ezer forintban m ár konszenzussal állapodtunk meg, tehát amit az előbb mondtam, az teljes mértékben megfelel a valóságnak. Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A következő felszólaló Lasztovicza Jenő képviselő úr, a Fideszfrakcióból. LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Azért azt el kellene mondani, hogy annak idején, amikor a minimálbérről folytak itt a tárgyalások, akkor pont a mostani kormánypárti képviselők voltak azok, akik a legnagyobb hanggal ellenez ték, a szociális jóindulatunkat is firtatva, hogy a minimálbért miért emeli a kormányzat 40 ezer forintra - nem is szavazták meg, ha jól emlékszem, ha az emlékeim nem csalnak. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Nem is parlamenti tétel! - Nem volt benne a költségvetésben!) Képviselő urak, egy pillanat, hadd mondjam el! Tehát a Szocialista Párt volt az, amelyik a minimálbéremelést ellenezte, és azzal riogatta a magyar polgárokat, hogy milyen nemzetgazdasági kárt fog ez okozni, a munkanélküliség hirtelen nőn i fog, mert elküldik a dolgozókat s a többi - erre mindenki nagyon jól emlékszik. Sajnos, utána ezek a riogatások folytatódtak, egészen a kampány végéig. A másik: Veres képviselő úr is nagyon jól emlékszik rá, hogy a keleti piacok elvesztése nem az Antallkormányon múlott, hanem a rendszerváltás hozta magával azt, hogy az egész orosz piac becsődölt, egyszerűen nem volt, amivel fizessenek. Azt a hatalmas adósságot, amit az (Dr. Veres János: Nem!) önök elődje, az MSZMP halmozott fel évtizedek alatt, az Antallkormánynak igenis kőkeményen le kellett dolgoznia, hiszen a nyolcvanas évek közepén már 23 milliárd dollár adóssága volt az országnak, és én úgy gondolom, ez nem kis összeg volt. Igaz, nem kell feszegetni, hogy ez hogy jött létre, mert az önök elődei ezt nagyon jól tudják. Úgyhogy az Antallkormány felelősségét, az akkori négy év felelősségét így számon kérni - ezt pont nem önöknek kellene számon kérniük. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A következő jelentkező Font Sándor képviselő úr. Óné a szó. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem most már eljutottunk addig a pontig, hogy felkérem a Szocialista Párt neves képviselőit, többek között Keller László t, legyenek szívesek módosítani a minimálbért, és állítsák vissza 19 500 forintra! Annyira élesen küzdenek mellette, hogy nem tudok más logikai következtetést levonni az ő álláspontjukból - utána persze majd megnézhetjük a foglalkoztatottak körében az MSZP népszerűségi indexét. A másik, Lasztovicza Jenő képviselőtársammal teljesen megegyezően mondom: tévedés, ugyanis arról van szó, hogy az orosz piacok fizetésképtelenné váltak 1990ben, pont a rendszerváltás idején, a kommunizmus összeomlásának következtébe n. És ha jól emlékszem, a Hornkormány időszaka alatt - szerintem ismert neveket fogok mondani - Máté Lászlót, Hujber Ottót, az önök MSZPs és MSZMPs volt párttársait kérték meg arra, hogy játsszák már le ezt az orosz államadósságot valami iszonyú nagy ha szonkulccsal, néhány dollárcentet dollárértékre beváltva; azóta néhányuk ma már milliárdosként az első tízötven leggazdagabb magyar állampolgár között található. Ezzel csak azt akartam bizonyítani, hogy a Hornkormány időszaka alatt is az orosz államadóss ággal küzdöttünk, nem azzal, hogy a piacra beszállítva attól legyünk fenyegetve, hogy nem fognak fizetni a termékeinkért - mind a mai napig erről van szó. Egyetlenegy példát szeretnék felhozni a borászat területéről: komoly piaci veszteségeink voltak a bor export területén, ugyanakkor