Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 18 (20. szám) - A Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 2001. évre vonatkozó részének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
389 költségvetésé nek végrehajtásáról ad számot. A szokásoknak megfelelően elemzi a makrogazdasági folyamatokat, a gazdaságpolitika eredményességét, számokon keresztül mutatja be a költségvetés céljait és azok megvalósulását. Ha áttanulmányoztuk ezt a hatalmas anyagot, egyé rtelműen megállapítható, hogy ez a gazdaságpolitika a világ mindhárom nagy gazdasági övezetére - Amerika, DélkeletÁzsia, Európai Unió - kiterjedő, komoly gazdasági válság ellenére jó és eredményes volt. A zárszámadási törvényjavaslat elolvasása és a mellé kelt számvevőszéki ellenőrzés a vonatkozó költségvetési törvény és az államháztartás szabályai betartásának javuló tendenciájáról tájékoztat bennünket; láthatóvá teszi, hogy 2000 óta jelentős fejlődés történt ezen a területen is. Az Állami Számvevőszék viz sgálatából ugyanakkor az is kiderül, hogy az államháztartás területén és annak prezentációjában még sok helyütt nem megfelelő a szabályozottság, mivel a tisztelt Háznak az elkövetkezendő években feltétlenül foglalkozni kell a közpénzek kiadása és a bevétel ek áttekinthetősége érdekében. Egyetértünk, megvalósítandónak tartjuk az ÁSZ több éve feltett javaslatát, hogy a hiányosságok felszámolása érdekében szükséges a zárt rendszerű államszámviteli rend megalkotása. Ez a rendszer áttekinthetőbbé tenné a közpénze k sorsát, pontosabban lehetne figyelemmel kísérni az állami és az önkormányzati vagyon alakulását, egyszerűbbé, hatékonyabbá tenné az ellenőrzést. Ez egy nagy feladata a következő esztendőknek. (12.40) A zárszámadási törvényjavaslat a téma természetéből er edően hatalmas anyag, és ugyancsak hatalmas anyagot rakott elénk az Állami Számvevőszék is. A munkát tovább nehezíti - és ezt az ÁSZ is joggal kifogásolja , hogy a zárszámadási dokumentum szerkezete szabályozatlan, nehezen áttekinthető és évről évre válto zik. Célszerűnek tartanánk, ha a későbbiekben mindkettőhöz készülne egy tömör kivonat, ami a súlyponti mondanivalót és a megállapításokat összefoglalná, ez mindannyiunkat segíthetne. A zárszámadás, mint minden választási évben, most is sajátos, mivel az el őző kormány tevékenységéről egy vele szemben álló pártokból alakult koalíció számol be, és szükségesnek tartja leszögezni, hogy a törvényjavaslatot az Országgyűléshez benyújtó kormány gazdaság- és társadalompolitikája, ebből fakadóan költségvetési politiká ja is alapvetően eltér az előző kormányétól - olvasható a 237. oldalon. A Magyar Demokrata Fórum nagyon sajnálatosnak tartja ezt a megállapítást, mert az önök által készített törvényjavaslat számai nagyon pozitív társadalmi és gazdasági folyamatokat tükröz nek, ami azt bizonyítja, hogy helyes úton jártunk, és ezek alapvető megváltoztatására semmi szükség nincs, az ilyesmi csak indokolatlan bizonytalanságot okoz a társadalomban és a gazdaságban egyaránt. Ezeket a folyamatokat természetesen a gazdaság teljesít őképességének növekedésével, és bizonyos feltételek javításával - különös tekintettel az EUhoz való csatlakozás közelségére - mi is fejleszteni kívántuk, de alapvető irányváltoztatásra még az önök választási és kormányprogramjában sem láttunk okot. Mit mu tat ez az MSZPSZDSZkormány által készített zárszámadás az elmúlt esztendő gazdaság- és társadalompolitikájáról? A nemzetközi feltételek a válság következtében a 2001. év végéig romlottak. A világ importjának 2000. évi 11,6 százalékos bővülése 0,1 százalé kra módosult, az USA 6 százalékos növekedése 1,2 százalékra esett vissza, a német gazdaság növekedése 0,5 százalékos volt. Mindez komoly megpróbáltatást jelent egy olyan nyitott gazdaságú ország számára, mint Magyarország. Ezzel szemben a polgári kormány s ikeres anticiklusos politikája következtében a magyar GDP 3,8 százalékkal növekedett, továbbra is exportvezérelt maradt, 7,7 százalékos exportdinamikát mutatva, ugyanakkor az import csak 4 százalékkal nőtt. A törvénytervezetnek általában nem erőssége a pon tosság, amit azért el kellene várnunk egy ilyen munkától. Nőtt a keleteurópai országokkal való külkereskedelem részaránya, és a vámbelföldi