Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 18 (20. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: - ELNÖK (Mandur László): - DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ):
347 Elnök Úr! Tiszte lt Képviselőtársaim! Augusztus hónapban valamennyi országos napilag foglalkozott az úgynevezett salakos házak újjáépítésénél történt visszaélésekkel. A kormány június 26ai ülésén felmentette a helyreállításért felelős kormánymegbízottat, és egyidejűleg el rendelte, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal gyorsított eljárást folytasson a program során eddig elköltött mintegy 2,4 milliárd forint felhasználásáról. Mint közismert, az előző kormány 2001 júliusában határozott a salakos házak helyreállításáról, és az abban megjelölt összeget 2002 márciusában, egész pontosan március 7én megemelte. Az említett 2,4 milliárd forintból száz házat hoztak rendbe, illetve építettek újjá, ez azt jelenti, hogy - átlagosan természetesen - házanként mintegy 24 millió forintot költöttek el, ami abban a térségben irreálisan magas összeg, hiszen mintegy 45 millió forintért korszerű, komoly nagy házakat lehet ott venni. A kormányhatározat elrendelte továbbá, hogy a kormánymegbízott munkáját az érintett tárcák és az Országos Katasz trófavédelmi Főigazgatóság vezető munkatársaiból álló munkacsoport szakmailag támogassa, és egyben tudomásul veszi, hogy a kormánymegbízott munkáját a lebonyolításban a Gyors Újrakezdésért Tanácsadó és Szolgáltató Közhasznú Társaság - az egyszerűség kedvéé rt rövidítsük GYÚKnak - megbízási díj ellenében segíti. Egyébként ezt a GYÚKot a cégnyilvántartás szerint 2001. június 7én jegyezték be, tehát még nem működött másfél hónapja sem. Feltehető tehát ezek után a kérdés, hogy a korábbi kormány miért egy olya n kht.t bízott meg, úgymond, segítségadással - amit egyébként körül nem írt az adott kormányrendelet , amelyik mindössze másfél hónapja jött létre. A salakos házak szakértői felmérését az Építésügyi Minőségellenőrző és Innovációs Kht., az úgynevezett ÉM I végezte, amely többek között öt kategóriába sorolta a házakat, a megfigyelendőtől a lebontandóig. A szakértői vélemények szerves részét képezi egy részletes költségvetési számítás is, amely az elvégzendő munka költségeit állapítja meg. A szerződéseket a felújításokat elvégző cégekkel a GYÚK kötötte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közreműködésével. Az ÉMI és a GYÚK között azonban nem volt felhőtlen a viszony. Már az első szerződések megkötésekor ellentétek alakultak ki, mivel a GYÚK az ÉMI á ltal megállapított költségeknél lényegesen nagyobb összegért, esetenként annak kétháromszorosáért, sőt előfordult, hogy tízszereséért kötött szerződést. Ide kell sorolni a Baumag nevű építőipari céggel kötött szerződéseket, ahol szintén nagyságrenddel tér tek el az ÉMI által megállapított költségektől. Kirívó példaként említhető az Istenmezején, a Béke úton épített épület ügye, ahol 54 millió forintot fizettek ki, holott a szakértői véleményben 15,4 millió forint szerepelt. Ugyanilyen drágán zajlottak az új jáépítések Egercsehiben is, ahol négy épület költsége 164 millió forint; hát azt már valóban csak pironkodva említi meg az ember, hogy egyébként ez 20 millióval meghaladta a település éves költségvetését. (Derültség az MSZP soraiban. - Keller László: Felhá borító! Fidesz kampány…!) Szintén jelentős konfliktust okozott a két cég között, hogy a GYÚK, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyetértésével, összevonta a negyedik, illetve ötödik kategóriába sorolt épületeket, ezáltal bontásra ítélt olyan házakat is, a hol ez teljes mértékben indokolatlan volt, és ezzel, finoman szólva, komoly gazdasági károkat okozott. Az ÉMI egyébként többször jelezte a visszásságokat és szólította fel a GYÚKot ennek megszüntetésére, mindhiába. A Belügyminisztérium Országos Katasztróf avédelmi Főigazgatóság 2002 januárjában ellenőrizte a helyreállítást, és az érintett önkormányzatok vezetői jelezték a visszaéléseket, a BM részéről azonban intézkedés nem történt. A felmentett kormánybiztos is még úgy nyilatkozott augusztusban is, hogy a martinsalakos házak helyreállítása a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és igazságügyi szakértő ellenőrzése mellett zajlott, amelyek nem érzékeltek túlzott költekezést. (Derültség az MSZP soraiban.)