Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 18 (20. szám)
337 Iszonyatos mennyiségű órát eltöl tött ez vagy az előző, vagy még azt megelőző és az azt megelőző Országgyűlés tulajdonképpen felesleges pártpolitikai csatározásokkal, és nagyon kevés szó esett ezekről a gondokról. Én most egy kicsit kibújnék a bőrömből, és nem csupán mint a kormány egyik képviselője, hanem egyéni képviselőként is, noha az én választókörzetem nem sorolható a hátrányos vidékek közé, Budapest XIII. kerületéről van szó, de azt gondolom, hogy álljunk össze néhányan, akik ebben a dologban, mármint az elmaradott térségek dolgában felelősnek érzik magukat, kezdeményezzünk egy parlamenti vitanapot még az ősszel erről a dologról. (18.40) Meggyőződésem, hogy egy csomó olyan összefüggés nincs kimondva, amit itt ki kellene mondani, és egy csomó olyan lehetőséget nem tártunk fel, ami még iscsak előttünk áll. Azt hiszem - lehet, hogy az elnök úr most rámcsönget, de talán még egy fél percet kapok , azt gondolom, aki december 12ig le tudja zárni a csatlakozási tárgyalásokat, az belép 2004. január 1jével. Körülbelül most ez a menetrend. A h uszonnegyedik óra utolsó perceiben vagyunk, hogy azokat a nemzetstratégiai döntéseket meghozzuk, az ennek a kérdésnek az alátámasztására vagy ennek a kérdésnek az érdemi továbbviteléhez szükséges válaszokat megtaláljuk. Tehát é n nagyonnagyon kérem önt is, képviselő úr, és másokat is, hogy ebben a témakörben egy nagyon komoly önvizsgálat kíséretében próbáljunk meg egyféle egyetértésre jutni, különben szét fog forgácsolódni minden erőnk, és nem fogunk tudni az Európai Unió által felkínált lehetséges pénzhez és fejlesztési forrásokhoz érdemben hozzájutni, ki fogunk csúszni. Nem fog elúszni az a pénz, de egyáltalán nem mindegy, hogy azt a tagság első, második, ötödik vagy csak tizedik évében kapjuk meg, mint ahogy nem egy európai un iós segítségforrásnál ezt már megtapasztalhattuk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Úgyhogy ezekkel a gondolatokkal zárnám a válaszomat, és remélem, hogy bízhatok a képviselő úr és más képviselők együttműködésében. Köszönöm szépe n. (Taps a kormánypárti padsorokból.) Az ülésnap bezárása ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnapot berekesztem. Mindenkinek jó pihenést kívánok! Holnap kilenc órakor folytatjuk a munkát. Viszontlátásra! ( Az ülésnap 18 óra 42 perckor ért véget.) 2002. szeptember 18 (20. szám) 2002. szeptember 18án, szerdán délelőtt 9 órakor 20. szám A 20022006os országgyűlési ciklus dr. Szili Katalin, dr. Dávid Ibolya, Harrach Péter, Mandur László és dr. Wekle r Ferenc elnöklete alatt Jegyzõk: dr. Füle István, Herényi Károly, Nagy Nóra, dr. Vidoven Árpád