Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. december 3 (39. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3037 önkormányzat - amely az úgynevezett adóerőképessége csökkentése érdekében a tervezés időszakában módosította a kormány által prognosztizált iparűzésiadóbevételek összegét - akkor is elszámolhasson a központi költségvetéssel, ha ennek eredményeként a zárszámadás során többlettámogatásra válik jogosulttá. Hölgyeim és Uraim! A kormány támogatja azt a módosító javaslatot, amely a közszféra teljes területén a diplomás munkavállalók részé re bevezeti a 100 ezer forintos legkisebb illetményt. Ugyanígy támogatjuk például a tangazdaságok támogatási összegének 300 millió forintos emelését, és emellett elfogadásra ajánljuk a sürgősségi betegellátás tárgyieszközfeltételeinek javításához kapcsoló dó módosító indítványt. Végezetül pedig elfogadásra javasoljuk az idei költségvetés terhére az Egészségbiztosítási Alap gyógyszer- és gyógyászati segédeszköztámogatási előirányzatainak növelését, Budapest és öt másik nagyváros tömegközlekedésre vonatkozó javaslatait, illetve a Magyar Televízió korábban kialakult nehéz pénzügyi helyzetére tekintettel egy közel 5 milliárd forintos konszolidációs tételt. Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem áldozatos munkájukat és azt a körültekintést, amellyel a költségvetési törvény tervezetét kezelték. A régi bölcsesség szerint csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Nos, a Pénzügyminisztérium és a kormány keményen dolgozott, azonban emellett is szükség volt az önök józan ítél őképessége alapján néhány ponton módosításra. Az általunk támogatott módosítások elfogadásával ez a szükséges korrekció megtörténhet, ezért kérem, hogy a következő órák hosszú szavazási procedúrájában támogassák azokat. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! K érem, hogy a következő órákban - amelyek hosszúnak ígérkeznek - támogassák a kormány által támogatott javaslatokat, és fogadják el a költségvetési törvénynek a hiányra, illetve a főösszegekre vonatkozó számait. Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kor mánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Kérem, foglalják el a helyüket. Megkezdjük a szavazást. Tájékoztatom önöket, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a képviselők kézhez kapták a határozathozatalt segítő főtitkári tájékoztatót T/1220/1207. számon, amely tartalmazza a támogatott módosító javaslatok körét, a szavazásra nem kerülő ajánláspontokat, továbbá azokat, amelyekről határozni kell az Országgyűlésnek. Ebben az évben először az Országgyűlés főtitkársága - folyam atos informatikai fejlesztésének köszönhetően - egy új szolgáltatást biztosít valamennyi frakció számára. Az áttekintő táblázat az ajánlás és a kiegészítő ajánlások összeillesztése után valamennyi ajánláspontról tájékoztatást nyújt. Ezek az információk köz vetlenül a szavazási eljárás megkezdéséig az adatbázis aktuális állapotát tükrözik. Reményeink szerint már a szavazási eljárás közben is ellenőrizhető, hogy egyegy ajánláspont mikor, milyen összefüggésben került szavazásra vagy miért nem történt róla szav azás. Az áttekintő táblázat a számítógépes hálózaton a költségvetéshez tartozó könyvtárban elérhető. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a kormány által támogatott listában egy úgynevezett második körös módosító javaslat is található, amelynek száma 1154. A kormány természetesen ezt is támogatja, de csak a következő fordulóban szavaz róla az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Varga Mihály úr, a Fidesz képviselője, a Házszabály 103. § (1) bekezdése alapján arról tájékoztatta a z Országgyűlés elnökét, hogy a törvényjavaslathoz az MSZP és az SZDSZ által benyújtott, majd visszavont valamennyi módosító javaslatot sajátjaként fenntartja. (Moraj. - Szórványos taps.) Tisztelt Országgyűlés! Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk. Arra figyelemmel, hogy ezek között négy olyan pont szerepel, amelyek elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, ezekről külön határozunk.