Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. december 3 (39. szám) - Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása - Mentelmi ügy: - ELNÖK (Mandur László):
3032 polg ármesternek, ha döntésüknél jogszabálysértést észlel. Ezt a kötelességteljesítést tünteti fel rossz színben Font Sándor, és ahhoz hozzátesz egy fél mondatot, amivel kifejezetten bűncselekmény elkövetésével vádolja. A mentelmi bizottság az ügyet 2002. novem ber 18ai ülésén tárgyalta. A mentelmi bizottság az ügyben az először eljáró Kiskőrösi Városi Bíróság azon eljárási cselekményeit vizsgálta, amelyek során idézést bocsátott ki, személyes meghallgatást tartott úgy, hogy nem kérte Font Sándor mentelmi jogána k felfüggesztését. Ez ellen az érintett képviselő meghatalmazott ügyvédje útján fellebbezést terjesztett elő a mentelmi jogra való hivatkozással, amit az eljáró bíró elutasított. Az ügy végül is a BácsKiskun megyei Bírósághoz került, amely megváltoztatta az elsőfokú bíróság azon döntését, amely arra vonatkozott, hogy nem kell Font Sándor mentelmi jogának felfüggesztését kérni az Országgyűléstől. A megyei bíróság jogerős végzése szerint a büntetőeljárást fel kell függeszteni az Országgyűlésnek a Font Sándor képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában meghozatalra kerülő határozatáig. A mentelmi bizottság mindezek alapján megállapította, hogy a Kiskőrösi Városi Bíróság megsértette Font Sándor országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Ezt azonban a BácsKis kun Megyei Bíróság orvosolta, ezért a mentelmi jog megsértésére vonatkozó eljárás lefolytatása okafogyottá vált, ezzel egyidejűleg azonban a bizottság állást foglalt, és az elnök úr által említett, a rendelkező részben foglalt határozati javaslatot nyújtja be az Országgyűlésnek a mentelmi jog felfüggesztése tárgyában. A mentelmi bizottság ülésén jelen levő képviselő úr előadta, hogy az önkormányzati választás előtti időszakban elsősorban a soltvadkerti polgármester tevékenységét bírálta. Előadta, hogy az új ságcikk - amit a megjelenés előtt nem nézett át - nem pontosan idézte, mivel feltételes módban fogalmazott. Előadta továbbá, hogy nem állt szándékában a jegyző megsértése. Mentelmi jogával kapcsolatosan úgy nyilatkozott, hogy annak elbírálását a bizottságr a, illetve az Országgyűlésre bízza. Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott a büntetőjogi felelősség kérdésével, és ebben a vonatkozásban nem vizsgálta a tényállást sem. A rendelkezésre álló iratok és az érintett kép viselőtársunk bizottsági meghallgatása alapján megállapította, hogy Font Sándor az önkormányzati választás előtt nem pontosan idézett kijelentésével a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátait nem lépte túl. Mindezek alapján a mentelmi bizottság egyhangú szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Font Sándor országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Font Sándort, kíváne szólni. (Font Sándor: Köszönöm, nem.) Úgy látom, nem. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztése az 1990. évi LV. törvény 5. § (6) bekez dése, valamint a Házszabály 131. § (3) bekezdése értelmében a jelen levő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatát igényli. Emlékeztetem önöket, a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fe l. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggesztie Font Sándor országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 2 igen, 349 nem és 7 tartózkodás mellett Font Sándor mentelmi jogát nem f üggeszti fel. (13.50)