Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. december 3 (39. szám) - Arató Gergely (MSZP) - a gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez - "Mit tesz a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium a gyermekek biztonságáért?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ARATÓ GERGELY (MSZP):
2977 Végül szeretném megnyugtatni, hogy a tervezett és tényleges matricahasználati díjak nem lesznek sem megrázóak, és összhangban lesznek a kormány programjával és jelszavaival. Ké rem a válaszom tudomásulvételét. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem Fónagy János képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszteri választ. Képviselő úr? DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz) : K öszönöm szépen. A választ nem tudom elfogadni. Miniszter úr, a 2117/99es kormányhatározatnak az M7es díjasítására vonatkozó részét mi 2001ben hatályon kívül helyeztük, tehát jelenleg a díjasításra érvényes normaelőírás nincs. (9.40) Miniszter úr! Önök m ost 185 kilométer új szakaszt adtak, illetve adnak át. Az M7esen nyáron 5060 ezer, tavasszaltélenősszel 3040 ezer ember megy. Önök szélesítik a bevétel bázisát, ugyanakkor jelentősen növelni kívánják a díjakat. Önök egy rókáról két bőrt akarnak lehúzn i. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Így igaz!) Nem tudom elfogadni a választ. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr nem fogadta el a miniszteri választ. Kérdezem tehát, elfogadj áke azt. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a miniszteri választ 194 igen szavazattal (Taps.) , 157 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el. Arató Gergely (MSZP) - a gyermek, ifjúsági és sportminiszterhez - "Mit tesz a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium a gyermekek biztonságáért?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Arató Gergely, a Magyar Szocialista Párt képviselője, interpellációt nyújtott be a gyermek, ifjúsági és sportminiszterhez: "Mit tesz a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium a gyermekek biztonságáért?" címmel. Arató Gergely képviselő urat illeti a szó. (Több képviselő távozik az ülésteremből.) Kérem képviselőtársaimat, h ogy csak azok hagyják el az üléstermet, akik halaszthatatlan közfeladataik miatt kénytelenek erre a rövid időre távozni. (Derültség.) Öné a szó, képviselő úr. ARATÓ GERGELY (MSZP) : Köszönöm szépen. (Nagy zaj.) Elnök Asszony! Tisztelt Há z! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben, hónapokban egyre több családon belüli erőszak következtében bekövetkezett tragédia sokkolta hazánk közvéleményét. Ezeknek a tragédiáknak az áldozata, a vétlen sértettje általában a gyermek. A probléma évtizedes , megoldása azonban tovább nem tűr halasztást. Tarthatatlan, hogy a harmadik évezred küszöbén hosszú évek óta húzódó családi konfliktusok torkollnak tragédiába úgy, hogy a társadalom és a hatóságok egyaránt tehetetlenül nézik az eseményeket, sok esetben me gkésve, utólag szerezve tudomást a kiváltó okokról. Sok szakértő szerint ez csak a jéghegy csúcsa. Felmérések szerint minden tizedik gyereket rendszeresen bántalmaznak a saját családjában, és közel ugyanennyi gyermeket fenyeget szexuális zaklatás.