Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 17 (19. szám) - A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP):
298 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Sisák Imre képviselőtársunk azt mondta, hogy mi mindig csak az 1998 és 2002 közötti időszakról beszé lünk. Hát mi az ördögről beszélnénk?! ’9498 között kicsit más volt feladat: akkor egy válságban lévő gazdaságot kellett valamilyen módon szanálni. Mindannyiszor elismertük, hogy ez nagyon nehéz volt az országnak, az ország lakóinak; valószínűleg az is iga z, hogy minél szegényebb volt valaki, annál nehezebb volt, de legalább igyekeztünk valamit abban mérsékelni, hogy a szegénység növekedésével a terhek is növekedjenek. 199498 között egy olyan helyzetből indultunk ki, amikor a GDP 10 százalékát közelítette az államháztartás hiánya. Nem az Európai Unió által előírt 3at - a 10et! Tisztelt Képviselő Úr! Ilyen helyzetben Mexikó egész egyszerűen összeomlott. Ezt az összeomlást kerülte el a magyar gazdaság. Tehát akkor, amikor a szakadékot kell elkerülni, kicsit nehéz szociális intézkedésekről gondolkodni. 19982002 között a Fideszkormánynak módjában állt 4,9 százalékos, egyensúlyi pályán lévő gazdasági növekedésről elindulni, és ezen az alapon szociális, illetőleg családpolitikai intézkedéseket hozni. Ugye, ez kicsit más helyzet, mint amiből a Hornkormánynak kellett 1994ben elindulnia? Nem vonom kétségbe azt, hogy önök családtámogatási rendszert építettek, csak azt szeretném elmondani, hogy azt, amiből fel tudták építeni, a Hornkormány időszakában teremtette meg a magyar gazdaság. Ami pedig Mátrai Márta képviselőtársunkat illeti, szeretném felhívni a figyelmét, van egy szigorúan titkos szovjet módszer: olvasni kell. Tessék elolvasni a száznapos programot: egy hang nincs benne ingyenes tankönyvről és ingyenes é tkeztetésről - ez a négyéves programról szól, nem a száznaposról, képviselő asszony! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Göndör István úr, az MSZP képviselője. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert én azt gondolom, ami Szabó Zoltán utolsó gondolata, hogy olvasni kellene. A T/187. számú törvényjavaslat a családok támogatásáról szóló egyes kérdésekkel foglalkozik, és a vitában, ha nagyon ébere n figyel valaki, akkor csakcsak kiérezhető, hogy egyetértünk abban, hogy a családi pótlékot bizony emelni kell, a családi pótlékot milyen mértékben kell emelni és hogyan kerüljön ez kiterjesztésre. Tehát azt gondolom, hogy ha nem a múltról és különböző pé ldákat hoznánk, hanem erről beszélnénk, és ha kiderül, hogy ebben egyetértünk, akkor tovább haladhatnánk. Mátrai Márta - aki kellően rutinos képviselő, és tudja, hogy az adótörvények hamarosan itt lesznek a Ház asztalán, mert a kormány rövidesen be fogja n yújtani, és ezeket november 15éig lesz lehetőségünk elfogadni , egészen más dolog, amiről beszél. Még hadd tegyem hozzá: igen, én tudom, önök négy évig profi módon művelték azt, hogy mindig másról beszéltek, mint amiről kellene - de az adótörvény itt szó ba sem jött! Lehet riogatni, újra lehet riogatni a választókat, a gyereket nevelőket - egy szó nem esett arról, hogy hozzá akarunk nyúlni! Ebben a törvényjavaslatban erről szó sem esik. Itt arról van szó, hogy mennyit és hány éves korig lehet családi pótlé kot kapni, milyen átmeneti jogszabályok vannak vagy szükségesek ahhoz, hogy lehetőleg senki ne maradjon ellátatlanul. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Kós áné dr. Kovács Magda, az MSZP képviselő asszonya. KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ott folytathatom, ahol Göndör István abbahagyta, bár néha nagyon nehéz feladat triviális számtani igazságot meg értetni olyanokkal, akik nem hajlandók számolni.