Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 27 (38. szám) - Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. TÓTH ISTVÁN, az egészségügyi bizottság előadója:
2930 Nem tartjuk elfogadhatónak az ehhez fűzött magyarázatot, misz erint ha beépülne, akkor a nyugdíjasok közül néhányan nem részesülhetnének a minimálnyugdíjhoz kapcsolódó ellátási formákból. Az a véleményünk, hogy be kellene építeni a 13. havi ellátást a nyugdíjak rendszerébe, fontosabb lenne emelni a nyugdíjminimumot, és ezzel az ellátáshoz fűződő hozzáférés is megoldott lenne. Végül el kellene mondani a kormánypártoknak, hogy megtévesztették a közel 3 millió nyugdíjast. Hiszen amit kapnak, az sem nem 25 százalékos, sem nem emelés, csak egy újabb, a 19 ezer forinthoz h asonló adomány a nyugdíjasok részére. Sugárzó lelkesedéssel vettük tudomásul, hogy a szocialista terminológia szerint a család fogalma olyan változáson megy keresztül, amire eddig nem volt példa. És bevezetjük a nukleáris családmodell fogalmát ahelyett, ho gy az összevont jövedelmek okozta hátrányokat próbálták volna kiküszöbölni. Nem tartottuk támogatandónak, hogy a lakásfenntartási támogatások esetében a támogatásra való jogosultságot 40 százalékra, míg a lakás fűtésére nyújtott támogatást 25 százalékra em elték. És a kormány előterjesztője szerint ez nem jelent majd gondot a családok részére. Az önkormányzatok olyan feladatot kapnak, amelyhez nem rendel a kormány forrást. Miről is van szó? Valóban, a miniszter asszony által elmondottak szerint egységesíteni akarják az önkormányzati rendeletek szabályait a méltányossági jogkörbe tartozó ellátási formáknál - figyelmen kívül hagyva a helyi lehetőségeket. A gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban meg kell jegyeznünk és meg is jegyeztük, hogy a gyermekjogi képvise lő a törvény ez évi februári módosításával került be a törvénybe, és annak a közalapítványba történő kivonása a részletszabályok ismerete nélkül nehezen fogadható el. Álságos és elfogadhatatlan számunkra, hogy a módosítás szerint a törvény egyes szabályai bevezetésének határideje 2008ra tolódik ki. Éppen ezért arra kértük a kormányt, amennyiben lehetséges, dolgozza át ezt a javaslatot, és vonja vissza. Összességében ezért a bizottság fideszes és MDFes képviselői nem támogatták a benyújtott törvényjavaslat ot. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság előadója Tóth István képviselő úr. Megadom a szót Tóth István képviselő úrnak. DR. TÓTH ISTVÁN , az egészségügyi bizottság előadója : Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! A T/1224. számú, az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a parlament egészségügyi bizottsága november 6án t árgyalta meg. Az előterjesztő, az Egészségügyi, Szociális és Családi Minisztérium munkatársai azokat az elemeket emelték ki a törvényjavaslat általános vitára való indokoltságának megerősítésére, amelyeket Csehák miniszter asszony az előbbiekben már részle tezett, ezért én csak a célokat foglalnám ismét össze. Tehát a rendelet céljai: a pénzbeni és a természetbeni ellátások összhangjának megteremtése, az áttekinthetőbb szabályozás és a szektorsemlegesség biztosítása, az ellátások korszerűsítése, bővítése, a szociális biztonsághoz való jog érvényesülési garanciájának és a társadalmi felelősségvállalás erősítésének érdeke. A bizottsági vitában mind ellenzéki, mind kormánypárti oldalról többen hangsúlyozták, hogy a sikeres végrehajtás kulcsa, ha a kötelező előír ásokhoz biztosíthatóak a pénzügyi források, s hogy e kettő közötti összhang milyen módon, milyen garanciákkal teremthető meg. Fontos, hogy az emelt összegű juttatások értéke megőrizhető legyen a későbbiekben is.