Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 27 (38. szám) - Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
2925 azonban mentegetőznöm kell, hiszen a törvényjavaslat igen sokrétű, részletes, nem tekinthetek el az érdemi indoklástól. Az önök előtt fekvő javaslat elsőként terjedelmével, majd az emberek életkörülményeit közvetlenül érintő rendelkezések, intézkedések sokaságával hívja fel magára a figyelmet. A kormányprogram jóléti fejezetének megvalósítását szolgálja a többsége. A javaslatban fo glalt új rendelkezések többsége a gyermekekre, a gyermeket nevelő családokra, az idősekre és a fogyatékkal élő embertársainkra koncentrál. Lényegében ez alkotja a törvényjavaslat gerincét. Az alkotmánybírósági határozatokból, ombudsmani ajánlásokból, továb bá az egyes területek szabályozásának pontosításából, hiányosságainak kiküszöbölésével adódó javaslatok ebben a törvényjavaslatban - szemben az egészségügyi törvényjavaslati csomaggal - már kisebbségben vannak. A következő évben bevezetni javasolt intézked ések költségvetési fedezete biztosított. Tisztelt Képviselőtársaim! A családok, a gyermekek, az idősek, a fogyatékos személyek szociális biztonságát hivatott erősíteni és megszilárdítani a törvényjavaslat egésze. Az elfogadni javasolt új megoldásokat, ille tve a már meglévők korrekcióját széles körben egyeztettük a szakmai érdekképviseletekkel, civil szervezetekkel és az egyházak képviselőivel. Az első egyeztetések után maradtak ugyan fenn még jelentős véleménykülönbségek, de a benyújtott törvényjavaslat ese tében a legfőbb kérdésekben már valamennyiükkel sikerült konszenzusra jutnunk. A megtárgyalásra kerülő törvényjavaslat tehát nem kizárólag a kormány, hanem az érintett érdekképviseletek többségének a támogatását is élvezi. Elsőként a szociális szolgáltatás okat érintő javaslatokról szeretnék szólni. (19.30) A szociális szolgáltatások területén az új rendelkezések több részterületet érintenek, az alapellátástól a szakellátáson át az ellátottak jogaira vonatkozó rendelkezésekig, illetve több ellátotti csoportr a tartalmaz a törvénymódosítás speciális szabályokat, az időskorú személyek, a fogyatékos személyek, a hajléktalanok vagy a szenvedélybetegek, illetve a pszichiátriai betegek ellátása tekintetében is. Ennek megfelelően a javaslat fő célja: az ellátás korsz erűsítésével kapcsolatos változtatások, valamint a szociális szolgáltatásoknál pontosító rendelkezések életbe léptetése, azért, hogy a fenntartók és az intézmények feladatellátása még hatékonyabbá, kevésbé bürokratikussá és zökkenőmentesebbé váljon. A javaslat az alapellátás feladatainak bővítése érdekében új szolgáltatási formaként nevesíti - és ennek a jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni - a jelzőrendszeres házigondozást mint a házi segítségnyújtás kiegészítő szolgáltatását. Ez az időskorú, i lletve fogyatékos személyek részére biztosítja azt, hogy saját lakókörnyezetükben, a szolgáltatás igénybevételének segítségével fenntarthatók legyenek a biztonságos életvitel feltételei. Ezzel próbálja ösztönözni az alapellátás erősítését annak érdekében, hogy az érintettek önrendelkezésen alapuló életvitele minél hosszabb ideig fenntartható legyen, és ezáltal megelőzzük a bentlakásos intézménybe bekerülés esélyét, illetve szükségességét. Javaslatunk nevesíti a szociálpolitikai tanács intézményét, amely kif ejezetten a szociálpolitikai döntésekkel kapcsolatos érdekegyeztető fórum szerepét lesz hivatott betölteni. Kiemelkedő jelentőségűek a javaslatban szereplő, a hajléktalan személyek ellátásával kapcsolatos változtatásokra vonatkozó rendelkezések. A javaslat speciális alapellátási feladatként fogalmazza meg az utcai szociális munkát, amelynek keretében biztosítani kell az utcán tartózkodó hajléktalan személyek helyzetének, életkörülményeinek folyamatos figyelemmel kísérését, szükség esetén ellátásuk kezdemény ezését. E szabályok körébe tartozik az éjjeli menedékhelyek és az átmeneti szállások szakmai feladatainak különválasztása. Az éjjeli menedékhely szempontjából lényeges, hogy annak feladata nemcsak a hajléktalan személyek ellátása, hanem a szociális törvény 7. §ában foglalt, krízishelyzetben történő elhelyezés törvényi kötelezettségének az érvényre juttatása is. Új rendelkezés, hogy az utcai szociális munka, a nappali melegedő és az éjjeli menedékhely