Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 26 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - BÉKI GABRIELLA jegyző: - ELNÖK (Mandur László): - FARKAS IMRE (MSZP): - ELNÖK (Mandur László):
2746 állampolgárokat, a kistelepülésen élő állampolgárokat, hisz egy kistelepülésen, ott, ahol társüzemeltetésben végzik az iskolák működtetését, ott, ahol nehéz helyzet fog uralkodni, a száz, kétszáz vagy ötszáz fős településeknél, ot t ez a kérdéskör óriási mértékben fogja az állampolgárokat sújtani, ha ebben nem tudunk részükre, akár a hulladékgazdálkodás területén, egyfajta normatívát biztosítani vagy a kistérségi társulások működését, azok költségeit ilyenformán enyhíteni. Ehhez kér ném Kuncze Gábor frakcióvezető úr támogatását is, hisz az önkormányzati költségvetésnél felvetett problémáinkra kellő fogékonysággal rendelkezett, és tényleg próbált abban a kormányoldalon is kompromisszumot kötni, hogy valóban javuljon az önkormányzatokna k a helyzete. De akkor kérném önöket, valóban tegyenek erről tanúbizonyságot, hogy érzékenyek erre a kérdésre is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megkérem Béki Gabriella jegyző asszonyt, hogy ismertesse a tisztelt Házzal az egyes frakciók időkeretének a felhasználását. Parancsoljon, öné a szó, jegyző asszony. BÉKI GABRIELLA jegyző : MSZP 102 perc 6 másodperc; Fidesz 63 perc 52 másodperc; SZDSZ 70 perc 54 másodperc; MDF 24 perc 2 másodperc. ELNÖ K (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Farkas Imrének, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó. FARKAS IMRE (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Nagyon szimpatikus volt számomra Ékes József képviselő úrn ak a felszólalása, és tényleg pontosan így van, hogy mind a hulladékgazdálkodási törvénynél, mind amikor a költségvetés ezen fejezeteiről beszéltünk, valóban megvoltak ezek a módosító javaslatok, és mi azokat támogattuk. Azért egyet szeretné k elmondani: hiába támogattuk ezeket a javaslatokat, az akkori kormány esetében egyetlenegyszer sem fogadták ezt el. Tehát annak ellenére, hogy a hulladékgazdálkodási törvény előírásai szerint a költségvetésben nemcsak a települési hulladékgazdálkodási köz szolgáltatásnak a fejlesztésére, hanem a működtetésére is kellett volna forrást biztosítani, az akkori kormány ennek nem tett eleget. Nem tudom, hogy majd a mostani kormány eleget tesze ennek a kötelezettségnek, mindenesetre ez egyelőre nem olvasható ki a költségvetési törvény javaslatából. Ezzel együtt is mi adtunk be olyan módosító javaslatot, amelyikben a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást ki akarjuk terjeszteni a működési kiadásokra vonatkozóan is. Sajnos az összeg - nem tudjuk pontosan, hogy hány m illiárd forint áll majd erre rendelkezésre - nyilvánvalóan nem nagyon tesz lehetővé ilyen normatívarendszerű kialakítást, mint amire a képviselő úr egyébként javaslatot tesz. Az én véleményem szerint, ha erre egyáltalán sor kerül, akkor néhány nehéz helyze tű kistérség esetében kerülhet erre sor. Egyébként szeretném elmondani a képviselő úrnak, hogy az 1200 forint/lakos normatíva rendkívül magas; amikor 2000ben erről beszéltünk, akkor 150200 forinttal is megelégedtünk volna, ha egyáltalán sor került volna erre, de nem került sor. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Remélem, most valamiféle támogatás erre a területre is lesz. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) :