Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 26 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - ÉKES JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (dr. Szájer József): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
2714 az általános vitában hozzászólt ezekhez a kérdésekhez, láttam a hozzászólásán, nincs tisztában azzal, hogy a földadóbevétel is kiesik a települések alól. (17.50) A másik dolog az, amit államtitkár ú r említett - és itt elsősorban a szabad demokraták oktatáspolitikája köszön vissza a kormány gondolkodásában, amikor azt mondja , lehet még a beterjesztett tételeken finomítani, de ha valahol növekedhetnek a tételek, az a bejárónormatíva és a társulások n ormatívája. Ez megint az aprófalvas térségekben jelent nagyon nagy gondot, mert nem tudnak mással társulni, főleg ott, ahol kisebbségi oktatás is folyik, önök pedig csak ebben hajlandók gondolkodni. Én másként mondom azt, amit Surján képviselő ú r megfogalmazott: Baranya aprófalvas térsége egy adottság, ezt financiális úton sem lehet megváltoztatni, és ne is tegyék. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Azzal kellene folytatnom, hogy a dologi kiadások nagyságrendje 3,6 százalékkal csökken. Soha nem értettem egyet az adóerőképesség olyanfajta vizsgálatával, hogy mennyi az önkormányzat bevétele. Ha olyan helyen csökken a dologi kiadások nagyságrendje, ahol tűzoltóság működik - amely ötven településen látja el a feladatát , ott veszélybe kerül a tűzoltóság. Vagy ahol egy ötszáz ágyas kórházat működtetnek, amely megyei feladatokat is ellá t, és az égadta világon senki nem járul hozzá annak a működtetéséhez, a kórház gép- és műszerbeszerzéseihez az önkormányzatnak kell hozzáraknia a saját részét, ott az önkormányzat biztosítja az egészségügy teljes finanszírozását. Ezek a kérdések sajnos így nincsenek vizsgálva, államtitkár úr. Ezért mondtam azt, hogy ebből a szempontból ön nem ismeri az önkormányzatok működését. Rengeteg olyan önként vállalt feladat van az önkormányzatoknál, amiket kötelező jelleggel el kell látniuk az állampolgárok érdekébe n. Ha Gál képviselő úr ennyire lojális volt az 5 milliárd forintos rendőrségi juttatás esetében - én magam is nyújtottam be módosító indítványt, ha jól emlékszem, 4,5 milliárd forint nagyságrendre , akkor egy dolgot legyenek szívesek elrendezni a rendőrök érdekében, azt, hogy valamilyen útonmódon teremtsék meg a téli ruházatuk forrását. Nem akarom csúnya szóval mondani, hogy a rendőrök télen adott esetben hogy kénytelenek járni az utcán. Ezt mindenképpen rendezni kellene. A nyári ruházatuk biztosítása is válságba került, tekintettel arra, hogy annak idején új ruházat lett nekik megtervezve, ami végül is nem valósult meg. Akkor legalább a téli ruházkodásukat rendezzék, mert szakadt ruhában hogy néznek ki a magyar rendőrök. Ezt mindenképpen kérem megoldani. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. A következő kétperces hozzászóló Keller László képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. Megadom a szót. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bur ány államtitkár úr világossá tette, hogy számos módosító javaslatot támogat a kormány, amelynek az az eredménye, hogy a bérnövekmény fedezete az önkormányzatoknál ilyenolyan formában biztosított. Babák képviselő úr ismét az Állami Számvevőszék véleményéve l jött elő a vitában. Egyszerűen értelmezhetetlen az, hogy a részletes vitában - miután szóba kerül számos módosító javaslat - miért az eredeti módosító javaslatra vonatkozó állami számvevőszéki véleménnyel próbálnak ellenzéki képviselők érvelni. Senki nem vitatta az Állami Számvevőszék ez irányú megállapításait, noha a