Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 26 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár:
2706 Helyes a bejárónormatíva kiterjesztése, ez a kistérségi központok, magyarul, a kisvárosok helyzetét javítja. Ugyancsak úgy gondo lom, hogy az intézményfenntartói társulások is, pontosabban az intézményfenntartói társulásokra való ösztönzés, amely anyagiakban jelentkezik, helyes, és támogatni kell. Mint ahogy az elején elmondtam, nem kerülnek jó helyzetbe az önkormányzatok, még ezekk el a módosító indítványokkal sem, hanem az előző éveknél rosszabb helyzetbe kerülnek. Az adóerőképességről sok vita folyt. Márton Attila, Keller László szólt ebben, és Gulyás József is felszólalásában elmondta a szabad demokraták álláspontját. A 10 ezer f ő alatti települések esetében szeretném elmondani, hogy a személyi jövedelemadóbevétel és az iparűzési adóerőképesség, amennyiben nem éri el a 28 750 forintot, e szintig kiegészítik. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok ebben az esetben az szja helyben maradó részének az 5ről 10 százalékra való emelését nem érzik meg, gyakorlatilag ez beépül a rendszerbe, tehát többletforrást ilyen módon nem kapnak. A másik témakör, amit szeretnék elmondani, az a rendészeti bizottságban is - legalábbis a nagy vonalak t ekintetében - egyöntetű álláspontot képviselt, hogy tarthatatlan az a helyzet, amely ebben a költségvetésben megjelenik, azaz a megyei főkapitányságok helyzetében olyan állapotot idéz elő, amely szerint irreális bevételeket követelnek meg a megyei főkapitá nyságoktól. Tudjuk, hogy eddig is nehéz helyzetben voltak a bevételeket illetően, de még erre is ráfejelt ez a költségvetés. Ugyancsak problematikus ezekben a fejezetekben, tehát ezeknél a főkapitányságoknál, pontosabban: címeknél a dologi kiadások rendkív ül alacsonyan tartott mivolta. Egy példát szeretnék ezzel kapcsolatosan elmondani. Tudvalévő az, hogy Gulyás József és Gál Zoltán képviselőtársaink minden megyei főkapitánysággal kapcsolatosan módosító indítványt nyújtottak be. Én magam is 32 módosító indí tványt nyújtottam be ehhez; azért 32 és nem 19, mert meg kellett találni a "lábát" is, a forrást ezeknek a főkapitányságoknak. Veszprém megyét szeretném példaként, mint ahogy mondtam, elmondani. Gulyás és Gál képviselő urak a bevételek esetében nem nyújtot tak be módosító indítványt, hogy ez az irreális bevétel levételre kerüljön, viszont 148,5 millió forint támogatást nyújtanak be a dologi kiadásokhoz. Ezzel szemben Veszprém megyében a benyújtott javaslat a '99es árszintet jelenti, és 220 millió forint szü kséges ahhoz, hogy az alapszintű működésre elegendő legyen. Tehát 148 és 220 között közel 80 millió forint a hiány. A bevételek tekintetében pedig az irreális bevételekből való levétel mintegy 90100 millió forint kell hogy legyen, ezt még az állampolgárok megsarcolásával sem tudják elérni a rendőrfőkapitányságok, ha bírságban és egyéb bevételekben kívánják behozni ezeket az irreális bevételeket. Ugyanez a helyzet az összes főkapitányságnál. Tehát a kormánypárti módosító indítványok javítják, de nem oldják meg a helyzetet, ezért én szeretném a Pénzügyminisztérium államtitkárának a figyelmét felhívni, illetve a kormánypárti képviselők figyelmét felhívni, hogy támogassák a főkapitányságokkal kapcsolatos módosító indítványokat, mert ezek fogják megoldani a hel yzetet, ebben az esetben kerülnek a rendőrfőkapitányságok abba a helyzetbe, hogy el tudják végezni egyáltalán a feladataikat. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm. Az előterjesz tő nevében megadom a szót Burány Sándor pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak. BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbb nagyon hosszú vita bontakozott ki az önkormányzatok finanszírozás áról és az ezzel kapcsolatos képviselői módosító indítványokról. Tekintettel arra, hogy ez a kérdés bonyolultabb annál, mintsem hogy egy kétperces reagálásban néhány adatot tényszerűen felsorolnék, ezért úgy döntöttem, az első adandó alkalommal egy rendes hozzászólásban megpróbálom a hozzászólásokban citált adatokat pontosítani.